Kokas Ferenc a  jövő tanévtől az egyik budapesti zeneiskola élén dolgozik majd. A kaposvári zeneiskolát egyelőre az igazgató-helyettes, Nagyné Soltra Mónika vezeti.

Kokas

Kokas Ferenc tanévzáró beszéde
Nagy szeretettel köszöntöm Önöket a 2010/2011. tanév tanévzáró ünnepségén. A mai évzáró nem egy rendhagyó tanévzáró ünnepség lesz és a végén el fogom mondani, hogy miért.

17 éve köszöntöm önöket ezen a helyen. Több száz, több ezer gyermeket tanítottunk a zene szeretetére és ez azért fantasztikus, mert kultúrembereket nevelünk, akik hangverseny- és színházlátogatóvá, válnak, mire felnőttek lesznek. Nagyon sok gyermeket juttattunk zenei pályára, akikből zenetanárok, zenekari muzsikusok, művészek lettek és képviselik Magyarországot az egész világon. Az elmúlt 17 évben nagyon sok országban jártunk, sok helyre vittük el zeneiskolásainkat. Jártunk többek között Angliában, Franciaországban, Svédországban, Norvégiában, Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Ukrajnában és a legtöbbször minimális összegből kellett megoldanunk az utaztatás költségeit. Sokszor nem volt pénz a szállásra, így reggel mentünk és éjszaka buszoztunk haza.

Zeneiskolánk az évek alatt regionális központtá vált, hiszen nagyon sok regionális és dunántúli verseny helyszíne és szervezője, ami azért fontos, mert a mai világban az országos szintű iskola összevonások ellenére, Kaposvár meghagyta a zeneiskola önállóságát és szakmánkban megkaptuk a jogot, hogy azt csináljuk, amit szeretnénk és amihez értünk.

Növendékeink nagyon sokat versenyeznek és kiváló eredményeiknek köszönhetően országos és nemzetközi hírű zeneiskolává váltunk, hiszen tanulóink már nemzetközi versenyeken is indulnak és képviselik hazánkat.

Együtteseink mindent elértek, amit el lehet érni egy zeneiskolának. Fúvószenekarunk az elmúlt három évben minden versenyt megnyert és az egész világon elismert minősítést kaptak. Csellózenekarunk az Országos Zenekari Versenyen második helyezést ért el. Kórusunk a Pannonia Cantat Nemzetközi kórusfesztiválon három kategóriában indult és első, második, harmadik helyezést értek el, valamint elnyerték a város különdíját is. Mindez nem valósulhatott volna meg a szülők támogatása nélkül.

Megköszönöm a tantestület és a tanszakvezetők munkáját, mert nélkülük nem lehetne ilyen jó a zeneiskola. A teljes tantestületét: Antalfai Ottó (zongora), Bálintné Farkas Kitti (fuvola), Bothné Vörös Katalin (zongora), Dr. Farkasné Nagy Gabriella (zongora), Fodor Gyula (rézfúvós), Godóné Mayer Emese (hegedű), Hornyák Balázs (fuvola), Horváth Virág (ütőhangszerek), Hudiné Jovánczai Ágnes (szolfézs, zeneelmélet), Kántorné Fodor Éva (zongora, korrepetíció), Kápolnás Attila (klarinét, szaxofon), Kokas Ferencné (cselló), Kopasz Csilla (hegedű), Kutiné Majnay Judit (szolfézs, zeneelmélet), Lukácsi Enikő (magánének), Luthárné Vonyó Mariann (zongora), Nagyné Halla Judit (zongora, korrepetíció), Nagyné Soltra Monika (fuvola, igazgatóhelyettes), Nysik Eva Liane (gitár), Ódor Veronika (hegedű), Papp Tibor (hegedű), Pappné Baráth Katalin (zongora), Pécsiné Hortobágyi Szilvia (zongora), Simon Annamária (fuvola), Szabó Klaudia (klarinét), Tormáné Bukucs Rózsa (szolfézs), Tóthné Lukács Edit (zongora, korrepetíció), Varga Magdolna Virág (szolfézs), Vass Noémi (rézfúvós), Vikol Judit (oboa, fagott, furulya).

Elmondhatom, hogy iskolánkból egyetlen szülői panasz sem ment a fenntartó önkormányzat felé és ez azért is nagyon jó, mert ahogy én tudom, sok panasz érkezik az iskolákból, de szerencsére nekünk sikerült megoldani a felmerülő problémákat és remélem, hogy ez a jövőben is így marad.

Szeretném megköszönni Nagyné Soltra Monika igazgatóhelyettesem munkáját, aki nagyon sok éve együtt van velem és az egész adminisztrációt és belső ellenőrzést a hátán cipeli, így én mindig biztos lehetek abban, hogy az adminisztráció rendben van a zeneiskolában. Megköszönöm iskolatitkárunk, Váradiné Horváth Hajnalka munkáját, aki 18 éves kora óta dolgozik nálunk és fantasztikus munkát végez. Segítője, Kercsó Zsuzsanna már negyedik
éve zeneiskolánk adminisztrátora. Megköszönöm Bogdánné Czigner Erika munkáját, aki a gazdasági ügyintézője az iskolának és miután elvesztettük a gazdasági önállóságunkat, ő szinte gazdasági vezetőként végzi feladatát. Itt áll mellettem Nagy Zoltán a kamera mellett, aki 12 éve minden hangversenyt és fontos eseményt archivál és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezek a felvételek megmaradjanak. Még nem volt olyan kérésem, amit ne teljesített volna.

Köszönöm az alapítványunk elnökének, Dr. Kerekesné Pytel Annának a munkáját, aki társadalmi munkában látja el feladatát. Megköszönném azoknak is, akik már nyugdíjban vannak, de együtt dolgoztam velük fiatal tanárként és jó szívvel gondolok vissza rájuk. Ők példaképeim voltak kezdő pedagógusként.

Bernáth Magda (zongora; igazgató), Sasvári Attiláné (klarinét, igazgatóhelyettes), Dr. Gyánó Béláné (hegedű), Csupor Lászlóné (fuvola), Horváth László (szolfézs). Nagy Jenőné (gazdasági vezető), Jutasi Róbertné (iskolatitkár), Járányi Antalné (iskolatitkár), Nagy Dénes (gitár), Bogáthy József (rézfúvós), Kardos Kálmán (zongora), Kosztyina Ljudmila (zongora), Torma Ágnes (zongora), Kuti Béla (hegedű), Szekér Tamara (cselló), Veréb Judit (magánének), Balatincz Márta (magánének), Marosi István (fagott), Brandisz Márton (oboa), Szép Emőke (oboa), Cziff Ágnes (zeneóvoda, szolfézs), Kováts Kriszta (zeneóvoda, szolfézs), Miseta Ida (zongora), Zöld Csilla (zongora), Papócsi Róbert (rézrúvós), Papócsiné Szabó Réka (fuvola), Balázs István (zongora) Kis Jenőné (zongora), Ludmány Géza (cselló). Akik már nem élnek, de tiszta szívvel gondolok vissza. Nyakas József (szolfézs, az iskola első igazgatója) Merényi György (szolfézs; a Kaposvári Szimfonikus Zenekar karmestere, igazgató), Csupor László (fuvola, tanszakvezető, igazgatóhelyettes), Hencz Mihály (fafúvós – oboa, klarinét, fagott), Fehérvári József (trombita, rézfúvós, a Kaposvári Ifjúsági Fúvószenekar alapítója), Dr. Révyné Pintér Erzsébet (zongora, zeneiskolai könyvtár), Snyinkszky Oktávia (hegedű), Csajághy Mária (zongora, szolfézs). Az Önök segítségével és pályázatok útján sok tízmillió forintot sikerült az elmúlt 17 év alatt a zeneiskolának megszereznünk, amiből hangszereket, tartozékokat, kottákat vásárolhattunk.

Úgy gondolom, hogy nagyon nehéz évek várnak iskolánkra és nélkülözhetetlen lesz a szülők támogatása. Az elmúlt 17 évet azért foglaltam most így össze, mert szeretnék Önöktől feleségemmel együtt elköszönni. Július 16-tól munkahelyet váltunk, és elköltözünk Budapestre és a budapesti ferencvárosi, IX. kerületi zeneiskola igazgatói teendőit fogom ellátni. Kértem polgármester urat, hogy helyettesem, Nagyné Soltra Monika vegye át a helyemet, mert ő jól fogja vezetni a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolát.

Szeretném megköszönni, hogy együtt tudtunk dolgozni. A Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány kuratóriumi tagja maradok és remélem, hogy sok mindenben fogok tudni segíteni a Liszt Ferenc Zeneiskolának. Igyekezni fogok, hogy minél több kaposvári gyermek juthasson el budapesti színházakba, koncertekre. Polgármester Úr engedélyével Budapesten egy kaposvári klubot fogunk létrehozni.

Címkék: Ferenc, zeneiskola, elköszönt, Kokas, Budapest, kultúra