Az egyik internetes közösségi oldalon néhány héttel ezelőtt egy érdekes meghívó landolt a virtuális postaládámban. Hangképudvar kettőőőő, igen, négy ő-vel.Talán az érdekes névválasztás volt az, ami miatt nem azonnal töröltem. Egy kattintást csak megér, gondoltam. Szerelem volt ez első látásra, olvasásra. Nem akartam volna kihagyni semmiképpen ezt a programot, hiszen a péntek és szombat éjjel a Festők Városa Hangulatfesztivál alatt megtartott program igazi csemegét ígért. Aztán csak vártam. Vártam, hogy teljenek a napok, múljanak az esték és elérkezzen a kombinált ingerélménnyel kecsegető éjszaka.

A napok múlásával elérkeztünk május 27-éhez, ami kellemes meleg napnak indult, aztán viharos nyári éjszaka lett belőle,  sajnos álmosva ezzel a péntek esti hangképudvar programját. Így én sajnos nem is tettem tiszteletem aznap éjszaka, ami miatt így utólag csak annyit tudok mondani: "Mea culpa! Mea maxima culpa! De elmondások alapján a Tilos dj; Keyser funk és trip-hop szettje és Soft Motel lemezlovas produkciója is kellemes aláfestést nyújtott mind a vetítéshez, mind pedig táncoláshoz. Szombaton gyakran tekintettem fel az égre, miközben azon gondolkodtam, vajon ma is esős lesz a program, vagy lesz olyan kegyes az időjárás és engedi kibontakozni a kortárs művészetek eme, Kaposváron annyira nem ismert formáját.

Audióvizuális élményekre kiéhezett csapatunk szombat éjjel 11 fele érkezett meg a Csokonai udvarra. Lágy zene, kellemes hangulat, falra vetített mozgókép és a levegőben terjengő almás-fahéjas sisa illat fogadott minket. Rövid terepszemle és némi sör vásárlasa után gyorsan asztalt foglaltunk és átadtuk magunkat a dallamok és a képek kavalkádjának. A mozgóképekért és azok falravetítésért a Fényhangár csapatnak jár a piros pont a kiállításért pedig a művészeti karos hallgatóknak jár a dícséret!

De beszéljünk konkrétumokról. A szombati rendezvény zenei téren a tört ütem képletű stílus széles repertoárjából épült fel. Volt itt minden: nujazz, breakbeat, bigbeat, dub, dubstep és hip-hop. Persze nem a csúnyán beszélős, vastag aranyláncot mutogatós, gengszterkedős féle. Nem. Sokkal inkább az előre mutató, érdekes dob képletekkel, feszes és fesztelen ütemekkel, valamint élő hangszerrel operáló hip-hop kényeztette a Csokonai udvarra betévedő zenekedvelőket. Nem volt előre lefektetett, line up a dj-k között sem hivatalos program, hanem sokkal inkább örömzenélés volt terítéken. Meg kell mondjam nagyon megnyerő volt számomra ez a fajta szórakoztatás. Egész éjjel az az érzés volt bennem, hogy ez most valami más, valami olyan aminek van helye itt és most, a kaposvári éjszakában és a szórakoztatásban. Röviden hozzátenném, ahogy éreztem a közönségtől ilyen és ehhez hasonló visszajelzések érkeztek pedig, vegyes volt az összetétel. Vegyes, hiszen 18-tól 48 éves korig minden korosztály képviselte magát a rendezvényen, ami meglepő volt, de abszolút nem zavaró. Nem is lehetett volna, mert a kellemes zenék és érdekes videoinstallációk, kacéran táncoló egyetemista lányok és baráti eszemecserék forgatagában nem is ér rá az ember ilyenekkel törődni.

A szervezők közül a kaposvári dj-t Mester Andrást alias Bandit kérdeztem meg, így utólag milyennek látta a rendezvényt. Bandi azt mondta abszolút sikerként könyvelték el a rendezvényt, mindkét este durván 250-300-an voltak, és amennyiben jövőre is megbízzák őket nagyon szívesen megrendezik ismét a audiovizuális mulatságot.

A szombati zenés-táncos-mozgóképes rendezvény után másnap csak az járt a fejembe, hogy ez miért is évente csak egyszer van? Jövőre is várunk viszont Hangképudvar!

Címkék: törtütemek, hangképudvar, festők városa, party, buli, kultúra