Gereblyéztek, szemetet szedtek, fát ültettek és a helyi óvoda udvarán egy konyhakertet is kialakítottak a szülők. Reggel óta megállás nélkül dolgoztak. Azt mondják: örülnek, hogy segíthetnek. A somogyvári Papp Józsefné szerint fontos, hogy a gyerekek szebb és jobb körülmények között tudjanak az udvaron játszani, jobb környezetben legyenek, jobban érezhessék magukat.

Az egykori szolgálati lakás helyén egy tavat is kialakítottak. Nem kell messzire menni, ha a természettel akarnak ismerkedni a törpék. A feltöltés után belekerülhettek a tóba a halak is, a gyerekek nagy örömére.

A szombati önkéntes program egy régi hagyományt elevenített fel. A somogyvári Tündérkert Óvoda óvónője, Sebestyén Márta azt mondja: 10 felnőtt dolgozik az óvodában, de ők ezt nem győzik. Így állítunk példát a régmúltból, kutatják az óvoda történetét.  A szülők szívesen jöttek. Hisz nemcsak az dolgozókéért, hanem a saját gyerekeikért is dolgoznak.

A somogyvári önkormányzat Szépítő Szombat néven szervezte az akciót. Könnyű volt mozgósítani a helyieket.  Móring József Attila somogyvári polgármester úgy gondolja: ez figyelemreméltó, hogy több mint 200-an megmozdultak azt gondolom ez figyelemreméltó, a közterületek rendezettebbek lesznek az sem elhanyagolható szempont, legalább ennyire fontos, hogy azok a közösségek, akik megmozdultak erre, a munka utáni órákat együtt töltik, főznek, beszélgetnek.

A munka után pihenésképpen egy finom ebédet kaptak az óvoda udvarán dolgozó önkéntesek. Közben pedig már a következő munkáról diskuráltak. Egy fedett sütőhelyet is építenek, ahol később a kemencében langallót is tudnak sütni.


Címkék: összefogtak, gereblyézés, óvoda, Somogyvár, munka, kultúra