Mikó Csaba Földrengés a mennyországban című alkotása és Albert Csilla Fényes tisztás című drámája nyerte a Schwajda György emlékére kiírt drámapályázat első díját. Mikó Csaba neve már ismert a kortárs drámairodalomban. Több darabját játszották.

A második díjat Gschwindt Balázs Szinyor Béla című komédiája kapta. A kaposvári fiatalember korábban több darabot írt a Roxínháznak. Azt mondja: nagyon szeretek nevetni, így elsősorban egy vígjátékot "követett el", ami szatirikusan mutatja be mai világunkat, annak a komplexitását.

A színház tavaly kiírt pályázatára több mint 230 dráma érkezett. Még a határon túlról is küldtek darabot. Az értékelésben a színházépítő, Schwajda György fia is részt vett. Schwajda Gergő szerint az a szellemiség, ami édesapja életében fontos volt, az abszurditás, a groteszk ezekben a darabokban és ezekben a drámákban mindenképpen tovább tud élni.

A színház vezetése rendkívül sikeresnek értékelte a pályázatot.

Rátóti Zoltán kiemelte: évről évre meghirdetik a drámapályázatot, nemcsak Schwajda emlékére, hanem hogy a kortárs drámaírókkal élő kapcsolat legyen.

A nyertesek drámáit egyelőre a felolvasószínházban láthatják a nézők.

A zsűri tagjai egyébként Morcsányi Géza, dramaturg és műfordító, a Magvető Kiadó igazgatója, Kamarell Márta, a Csiky Gergely Színház művészeti titkára, Bérczes László, a színház művészeti munkatársa, Schwajda Gergő televíziós riporter és szerkesztő, valamint Fándly Csaba, a Csiky Gergely Színház színművésze voltak. A 232 beérkezett pályázatból a zsűri öt pályaművet emelt ki.

 

I. díj megosztva: Albert Csilla: Fényes tisztás (dráma)

Mikó Csaba: Földrengés a mennyországban (szocioperett)

 

II. díj: Gschwindt Balázs: Szinyor Béla (komédia)

 

külön elismerés: Kárpáti Orsolya: Bűnöst vegyenek (játék egy felvonásban)

Joó Zsuzsa: Aranyhal (dráma)

 

Címkék: megmérettetés, Schwajda, drámapályázat, alkotás, színház, kultúra