Már órákkal a döntő előtt sürgés-forgás volt az öltözőben. Nem találom a harisnyám! - kiáltott fel az egyik szépség. Úristen, nekem meg nincs itt a sminkesem! - izgult egy másik. Itt még felcsarvarjuk egy kicsit, aztán jó lesz. Ez a mondat annak a versenyzőnek szólt, akinek éppen két és fél órája készült már a frizurája. Szóval úgy tűnt, semmi sincs a helyén. Figyelem, álljatok be, gyertek már - hangzott el az utolsó figyelmeztetés. Most már mindegy. Így marad. 32 hölgy áll haptákban a függöny mögött.
Aztán a fotósok kattintgatása veri fel a csendet és máris szigorú szempárok mustrálják a lányokat. Tiniket és felnőtteket, mert hogy ebben a két kategóriában léptek életük nagy színpadára. S hogy milyenek voltak utcai-, estélyi- és persze fürdőruhában, megnézhetik videónkban.
Még két érdekesség: a királynők fejére csaknem 1 millió forint értékű korona került. 4000 kristály ékesítette. Egy-egy alkalmi ruha pedig egy, másfél millió forintot kóstált.
Felnőtt kategória:
Királynő:Virág Nóra Debreceni
1. udvarhölgy: Biszak Kinga Hidasi
2. udvarhölgy: Huszár Zsófia Bárdudvarnok
Tini kategória:
Illyés Jenifer: Dunakeszi
Kővári Rita: Kaposvár
Dutka Vivien: Budapest
Hírességek a zsűriben:
Dr. Gyenesei István
Dr. Benyhe István (volt egészségügyi államtitkár)
Dr.Pataki Gergely plasztikai sebész
Címkék: kultúra