Olyan pályázatot nyert a Kaposvári Egyetem amiből nem épülnek épületek, nincs konkrét beruházás. Viszont enélkül nincs tudásközpont. 100 millió forintos uniós pályázatot nyert a campus. Ebből a tehetséggondozásra és a kutatásokra helyezik a hangsúlyt.

Egy éven belül agrár- és élelmiszertudományi tudásközpontot hoznak létre a Kaposvári Egyetemen. Ez hárommilliárd forintos beruházás. Az intézményfejlesztéshez kapcsolódik egy 100 milliós program is.

A sikeres uniós pályázatot ma ismertették. Ennek célja, hogy a kutatók utánpótlása biztosított legyen. Ehhez olyan tehetséggondozásra van szükség, amelyben már a középiskolásokat szólítják meg.

- Mennél több tehetséges fiatal van az egyetemen, annál inkább emeli az egyetem rangját is. Mennél több tehetséges fiatal végez az egyetemen, úgy az utánpótlás kutatók utódlását könnyebben meg tudjuk oldani - fogalmazott prof. dr. Babinszky László a Kaposvári Egyetem rektora.

Ezért számos olyan rendezvényt szerveznek a következő két évben, ahol a nemzetközi kapcsolatokat erősítik.

Megpróbáljuk idevonzani a mi tudományterületeinken kurrens kutatókat Európából és Európán kívülről - hangsúlyozta Polereczki Zsolt, a Kaposvári Egyetem projekt menedzsere. - Illetve lehetőséget adunk a mi kutatóinknak, hogy nemzetközi kutatóhelyen tudjanak megjelenni.

A tudást ugyanis termékfejlesztéssé kell alakítani - hangzott el a csütörtöki programismertetőn. Ezért az egyetem és a gazdasági élet szereplői között szoros kapcsolatot építenek majd ki.

Címkék: tudásközpont, egyetem, oktatás, kultúra