A mezőny Zamárdiból indult a célállomás pedig Tihany volt, a távot pedig bármilyen kézzel hajtható vízi járművel teljesíteni lehetett.

„Közel négyezren gondolták úgy, hogy ma velünk tartanak és átevezik a Balatont. A célja és az üzenete ennek a rendezvénynek ugyanaz, mint hét éve, minél több ember számára lehetőséget szeretnénk nyújtani arra, hogy átszeljék hazán legnagyobb tavát. Évről évre azt látjuk, hogy a mezőny megoszlik az amatőrök és profibbak között. Mindig látunk visszatérő ex-olimpikonokat, rutinos vízen járókat. Bízom abban, hogy a következő évben akár az ötezer fős részvételt is elérjük.” – nyilatkozta Vida Gergely, a Hervis Balaton-Átevezés főszervezője a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának.


Fotó: MTIFotó: MTIFotó: MTIFotó: MTIFotó: MTIFotó: MTIFotó: MTI
Fotó: MTI
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: balaton-átevezés, 2024, zamárdi, kis szines