Az Erzsébet-táborban az ezeréves nemzethez való tartozást lehet megtanulni, azt, hogy mit jelent magyarnak lenni az Alföldön, Zalában, Tolnában, a Dunántúlon vagy éppen Borsodban, Kárpát-medence-szerte, a Felvidéken, a Délvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a diaszpórában - hangsúlyozta Novák Katalin.
A köztársasági elnök hozzátette: a tábor a biztonságot is jelenti lelki és fizikai értelemben, a szülőknek nem kell aggódniuk gyerekeik miatt, emellett új barátságok szövődnek és a régi barátságok erősebbé válhatnak.
Az Erzsébet-táborok kifejezik az Isten, haza, család hármasát is, hiszen az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány felett a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Dunamelléki Református Egyházkerület gyakorolja az alapítói jogokat. Ezért az itt táborozók találkozhatnak azzal is, hogy mit jelent istenfélő, istenhívő embernek lenni - mondta.
Novák Katalin kitért arra is, hogy az Erzsébet-táborokban, a megújult zánkai és fonyódligeti, valamint az erdélyi táborban, továbbá a különféle típusú napközis és ottalvós táborokban az elmúlt tíz évben egymillió gyermek táborozott.
Az Erzsébet-tábor egy oázis azoknak a gyerekeknek, akik maguktól nem juthatnának el a Balaton partjára - mondta.
Novák Katalin megköszönte a pedagógusok, a lelki megerősítésben segítők és minden közreműködő munkáját, akik nemcsak életben tartják, hanem egyre több élettel töltik meg a táborhelyeket.
Hornyák Tibor, az alapítvány kuratóriumi elnöke emlékeztetett: az Erzsébet-táborok tíz éve indultak, a táboroztatási program azóta szolgálja a kormány segítségével a magyarországi és a határon túli magyar gyermekeket.
Kiemelte: a 10. születésnapon nem a táboroztatást, a táborhelyet kell ünnepelni, hanem arra érdemes fókuszálni, hogy az Erzsébet-táborok milyen ajándékot, lehetőségeket adtak és adnak a táborozó gyermekeknek.
Az Erzsébet-táborok az Erzsébet-programban indultak 2012-ben a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány gondozásában, 2016-tól, hetedik éve immár az egyházi alapítású Erzsébet Alapítvány szervezi, sok támogatást kapva az államtól - mondta.
Hozzátette: a fonyódligeti, a zánkai és az erdélyi táborhelyeket is tulajdonba kapták, megkapva a támogatást a felújításra is. Az elmúlt két évben így teljesen megújulhattak a táborhelyek, növekedett a befogadóképességük, a programkínálat és a rendszer is fejlődött, vannak többek között ottalvós, napközis, családi és diabéteszeseknek szóló táborok is. Míg 2012-ben 30 ezren táboroztak, idén egész évben már 180 ezer táborozó érkezik valamely típusú táborba - hangsúlyozta Hornyák Tibor.
Az Erzsébet-táborokba Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről, a Felvidékről és Horvátországból is érkeznek gyerekek. A zánkai és fonyódligeti élménytáborokban június 19-től augusztus 26-ig mintegy 35 ezer gyerek táborozik.
Címkék: pihen, nyaral, hit, Erzsébet, Fonyódliget, nemzet, szülő, tábor, diák, gyermek, család, magyar, Balaton, kis szines