A nyár a végéhez közeledik, a Miss Balaton-család pedig új királynőt ünnepel. A döntő estéjén szinte tapintható volt az izgalommal teli várakozás a levegőben, hiszen a pandémia miatt . Végül óriási ováció közepette választották az idei királynővé a 25 éves, budapesti Csupor Olíviát.

„Nem hiszem el, hogy ez megtörtént, nagyon nehéz most megszólalni” - mondta el a győzelme kapcsán Csupor Olívia, akinek többek között két ikertestvére szurkolt a nézőtér soraiban. „Egy ilyen cím nagy felelőséggel jár, így kicsit féltem is ettől a pillanattól. Nagyon boldog vagyok, de tudom, hogy nem lesz könnyű ezen az úton. Ha tehetném, mindegyik lánnyal megosztanám a koronát.”

Balogh Eleni, a verseny legutóbbi, 2019-es győztese három éven át viselte a Miss Balaton címet, így számára is különleges volt a szombat este: „Furcsa érzés, hogy nem vár majd otthon a koronám, de egyben nagyon boldog is vagyok. A döntős lányok közül mindenki megérdemelte volna a győzelmet, nem volt könnyű dolga a zsűrinek.”

A zsűriben a 2007-es Miss Balaton, dr. Finta Eszter Klára, Kassai Fibi sminkmester, Gecse Norbert üzletember, valamint Ajkai Dávid és Nánási Pál fotográfusok foglaltak helyet. „Nehéz dolgunk volt, nehezen kapcsoltam szét a fotós és a hétköznapi ember énemet. Végül nagyon jó eredmény született, nagyon elégedett vagyok” – mondta el Nánási Pál.

„Én ennyire fantasztikus szépségverseny-showt még nem láttam. Nagyszabású, monumentális és tökéletes. Ámultam és bámultam, még sokáig néztem volna. Nagyon örülök a lányok sikerének, és újra bebizonyosodott, hogy a Miss Balaton mindig kitesz magáért” – mesélte Gelencsér Timi, aki idén először foglalt helyet a verseny casting zsűrijében.

A Miss Balaton új királynője, Csupor Olívia egy csodaszép autóval és egy médiamenedzsment szerződéssel lett gazdagabb. Sőt, ősszel egészen Mexikóig, Tulumba repülhet majd a Miss Balaton 2023-as naptárjának fotózására, ahol a veseny korábbi felfedezettjei és győztesei körében fejlődhet tovább szakmailag. 

Címkék: szépségkirélynő, Miss Balaton, szépségverseny, kis szines