Esőkabátban és gumicsizmában érkeztek, majd miután minden pocsolyába beleugrottak, a tűzoltók bőrébe is belebújhattak a gyerekek: felpróbálták a védőruhákat, munkába állították szüleiket a puttonyfecskendőnél, célba lőttek vízsugárral, a veszélyes anyagok jelöléseiből álló kirakó pedig közös program volt a családoknak.

(A lánglovagok gyermeknapi videós összefoglalóját ide kattintva lehet megnézni.)

Több próbariasztást is láthattak a nap folyamán az érdeklődők, de számos alkalommal éles riasztásnak is részesei lehettek, a szombat éjszakai vihart követően ugyanis többször kérték a tűzoltók segítségét vasárnap. Így a szirénázó tűzoltóautóknak integető gyerekek megismerkedhettek a tűzoltás módszereivel, a beépített tűzjelző berendezések működésével, míg az egységek a károk felszámolásán dolgoztak.

Sőt, a modern technika segítségével kicsik és nagyok egy élethű lakástűz kellős közepébe is csöppenhettek és a virtuális világban együtt menekülhettek a bajba jutott lakókkal, a füsttel teli épületből.

A kéményseprők lakosságtájékoztató sátra sem maradt egy pillanatra sem kíváncsiskodók nélkül.

Címkék: gyermeknap, laktanya, tűzoltó, kis szines, Somogy