Az ENSZ közgyűlése, 2019 decemberi határozatában szeptember 7-ét a "Tiszta levegő a kék égboltért" nemzetközi nappá nyilvánította. Ebből az alkalomból információs videókat tekinthettek meg és játékos feladaokat oldhattak meg a Toldi Lakótelepi Tagiskola 7/B osztályának diákjai kedden.

A legfőbb cél az volt, hogy a kisfilmeken keresztül bemutassanak egy-egy levegőminőséghez kapcsolódó problémát, amit aztán az osztály - a pedagógus vezetésével - megbeszélhetett, és megoldási lehetőségeket dolgozhatott ki. A HungAIRy projekt ökomenedzsere, Csajka Hedvig is részt vett az egyik oktatási órán, ahol a gyerekek érdeklődve hallgatták végig az előadását.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Az iskola képviselői szerint az eddigi pozitív visszajelzések alapján folytatják majd a foglalkozásokat, mivel a környezeti nevelést, a gyermekek szemléletformálását kiemelt jelentőségűnek tartják.

Az  általános iskola felső tagozatosainak szóló minta tanóra és videók minden érdeklődő pedagógus számára ingyenesen elérhető a http://www.hungairy.hu/node/74 linken.

Címkék: tiszta levegő, HungAIRy, tanóra, kis szines