Idén is az államalapításhoz és az új kenyérhez méltó programorozatot állítottak össze az Együd Árpád Kulturális Központ munkatársai. A Kossuth téri ünnepséget ezúttal is a Somogy Táncegyüttes és a Somogy Zenekar műsora színesíti.

- Mi is nagyon örülünk, hogy visszatérhettünk az augusztus 20-i ünnepség hagyományos szervezéséhez - mondta kérdésünkre Szalay Lilla, a kulturális központ megbízott igazgatója. - Délelőtt kilenc órától zászlófelvonással, ünnepi misével és műsorral várjuk az érdeklődőket, ahol kenyérszentelésre is sor kerül, majd koszorúzással zárul a délelőtti program.

Aztán a kaposváriak ebéd után a Városligetben kapcslódhatnak ki, ahol a többi között kézműves foglalkozások, játékos vetélkedők, sportprogramok és lovagi bemutatók várják a családokat. Este pedig tűzijáték zárja a napot.

Pénteken adják át Kaposvár legújabb közösségi terét, a Vár Parkot is. Az egykori Nostra helyén történelmi tanösvényt, tematikus játszóteret, szabadtéri rendezvényteret, valamint sétautakat alakítottak ki. Ezeket mind kipróbálhatják az érdeklődők, akiket egy sor bemutató és előadás vár majd ott is.

A részletes programot ide kattintva találják.

Címkék: augusztus 20., program, kaposvár, kis szines