A Balatoni Kör által idén hetedik alkalommal meghirdetett Év Strandétele versenyt a balatonfenyvesi Konyhám répa-dog nevű étele nyerte az előkóstolók nyomán döntőbe jutott hét étel közül, az Év Felfedezettje pedig a világosi Tarow bisztró lett vegán bundáskenyerével. Idén Bíró Lajos sztárséf csatlakozott a zömmel gasztronómiai szakújságírókból álló zsűrihez. A hét döntős helyen végigkóstolták a nevezett strandételeket és ennek alapján született az eredmény.

null

A magyar konyhában elterjedt a rántotthús mellett a rántott gomba és karfiol is. A répa-dog díjazásával a zsűri egyáltalán nem azt kívánta megerősíteni, hogy szinte bármit kirántva érdemes elkészíteni. A Konyhám rusztikus morzsában kisütött répája különlegesen finom, könnyen elkészíthető és abszolút egészséges strandétel, ami igazi nyári sláger lehetne a strandok kínálatában. Mivel nem bébirépákat rántottak ki, hanem nagyobb méretűeket és a panko-hoz hasonló rusztikus hazai morzsa nem szívja magába az olajat, ezért a hangsúly ízben is inkább a zöldségre kerül mint a panírozásra és emiatt különösen fontos a legjobb minőségű alapanyag hozzá. A tálalást és az ízeket sült bacon, egy majonézes-tejfölös pesto krém, marinált gyömbér és szárított hagyma színesíti. A Konyhámban 1690 forint az ára.

null

Az Év Felfedezettje díjat kiérdemlő balatonvilágosi Tarow bisztró nemrég nyílt a Club Aliga vízparti részén. Vegán bundáskenyerükben a tojást csicseriborsó liszt, mandulatej és kurkuma bundával váltják ki, a tojásra jellemző «kénes » ízt pedig a feketesó adja hozzá. Feltétnek avokádó, paradicsomos salsa, savanyított lilahagyma és friss zöldfűszerek teszik még izgalmasabbá az ételt (2350 Ft).

null

A balatonalmádi Terasz strandbisztró Balatoni Bokrétája szintén könnyen tálalható vegán változatban is, mivel a hajdinalisztes palacsintát eleve tojás nélkül készítik és ebbe mint nagy tölcsérbe kerül a paradicsomos, tokhalas, helyi sajtos saláta dresszinggel. 

null

A korábban már szintén díjat nyert zamárdi Tiki Beach bisztró is nagyot újított azzal az ötlettel, hogy édesburgonyából készítettek rendkívül finom lángost, amit szarvasraguval tálaltak, de ez az étel is lehetne akár vegán is más feltéttel. Az édesburgonya nemcsak divatos helyettesítője a burgonyának, hanem alacsonyabb kalóriatartalma és glikémiás indexe miatt, illetve magasabb vitamintartalma miatt is az egészségtudatos közönség egyre jobban kedveli.

null

A tavaly holtversenyben első díjat nyerő alsóörsi Fogas bisztró idén harcsaroláddal és tokhalas túrógombóc feltéttel megspékelt gyömbéres tökfőzelékkel nevezett. Jó példa ez arra, hogy ma már akár a legmagasabb bisztró nívót is meg lehet találni egy-egy balatoni strandon, ugyanakkor tálcában akár elvitelre is ki tudják adni az ételt, nemcsak a színharmóniának megfelelően kiválasztott tányérban elegánsan tálalva.

null

Kifejezetten ígéretes strandétel ötlet a mexikói elote grillezett kukorica balatoniasítása, amivel ketten is neveztek, de végül a tihanyi Kedvenc Kávé és Delikát « Balote » nevű étele jutott a döntőbe. A sült kukorica csövet többféle sajtból és házi majonézből készített mártogatóba forgatják zöldfűszerekkel, ami tartalmasabb és izgalmasabb is mint a mindenhol megtalálható sima főtt kukorica.

null

Az örvényesi Random Bagel egzotikusabb kombinációkat is felvonultató kínálatából Mekk Mester fantázianevű grillezett kecskesajtos-céklás bagellel jutott a döntőbe, ami szintén tökéletesen megfelel mindannak a követelménynek, ami a versenykiírásban szerepelt: minőségi helyi alapanyagokból frissen készül.

Forrás: balatonikor.hu

Címkék: balatoni kör, strandétel, balaton, kis szines