Július 31-én szervezik meg idén a 39. Balaton átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. A korábbi évekből kiindulva 5-7 ezer úszóra lehet számítani az 5,2 kilométeres távon. De a versenyen nem volt mindig ilyen népes nevezőszám, sőt a táv is egészen más volt.

A Balatononline szedett elő több 1928-as újságcikket az az évi Balaton átúszásról, amelyből kiderül, hogy anno majdnem háromszoros távot kellett úsznia a versenyzőknek, a mai átúszásokhoz képest.

Az 1928-as Balaton-átúszás bajnokságának startja (forrás: Tolnai Világlapja - 1928. 08. 15.)
Az 1928-as Balaton-átúszás bajnokságának startja (forrás: Tolnai Világlapja - 1928. 08. 15.)

„A Balaton-átúszás bajnoksága. A Magyar Úszó Egyesület, amely ebben az évben ünnepli fennállásának 35 éves évfordulóját, ünnepies keretek között rendezi meg az idén a Balaton-átúszás bajnokságát Balatonfüred és Siófok közötti, mintegy 13 km-es távolságon. A jubiláris verseny fővédője József Ferenc királyi herceg, védői. Pogány Sándor, a Duna–Száva–Adria Vasúttársaság helyettes üzletigazgatója, továbbá Wlassics Tibor báró, a Balatoni Társaság országos elnöke. A verseny iránt, amely augusztus 4-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik, máris nagy az érdeklődés az úszók között és a társadalmi körökben is” - írta a Budapesti Hirlap 1928. julius 22-én.

A több ezres indulószám is egészen elképzelhetetlen volt akkoriban.

„Szombaton dől el a Balaton-átúszás bajnoksága. A Magyar Úszó Egyesület jubiláris programmját a Balaton-átúszás bajnoksága tölti be. A versenyre tizenkét férfiúszó és öt hölgyúszó nevezett, akik szombaton délelőtt 10 órakor startolnak Balatonfüreden és délután 2 és 3 óra között érnek célba Siófokon. A férfibajnokság favoritja a mult évi bajnok, Geőcze János, akinek Páhok István és Mattyasovszky János a legerősebb ellenfele. A hölgybajnokság sorsa teljesen nyílt, de a formák ismerete híjján, kérdéses, hogy sikerül-e hölgyversenyzőnek a célba érni” - írta a Budapesti Hirlap 1928. augusztus 4-én.

Míg manapság egy óra alatt leússzák az 5,2 kilométeres távot a legjobbak, 1928-ban Geőcze János, 4 óra 18 p-es idővel lett az első. A hölgyek bajnoka akkor Szilágyi Mariann lett.

Címkék: 1928, retro, átúszás, Balaton, kis szines