Idén is remekül szerepeltek a Táncsics Mihály Gimnázium tanulói az országos versenyeken. Az intézmény ma tartotta a jó tanuló diákok elismerő ünnepségét. Tóth Bálint az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen matematikából az első helyet szerezte meg, de ezen kívül még négy megmérettetésen ért el dobogós helyezést. Rajta kívül még 14 táncsicsos tanulót díjaztak, akik biológiából, kémiából, informatikából és idegen nyelvekből is a legjobbak között szerepeltek.

Tóth Bálint elismerest vesz át Szita Károlytól
Tóth Bálint elismerest vesz át Szita Károlytól

De nem csak a Táncsicsban, hanem a város legtöbb intézményében adtak át elismeréseket a napokban, összesen közel százat.

A jó tanuló diákokat Szita Károly polgármester is köszöntötte. Kiemelte: a város számít az itt érettségizettekre és mindenben segíti tanulmányaikban, valamint visszavárják a fiatalokat, hogy itt kamatoztassák megszerzett tudásukat.


Országos vagy nemzetközi versenyen kiváló eredményt elért tanulók (egyéni):

Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium:

Borbényi Dániel
Schroth Pál
Kiss Benedek

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola:

Papp Lili
Lázár Patrik
Takács Luca

Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola:

Kántor Kata
Deng Jia Kun
Hendzsel-Kovács Bíboranna
Varga Zsófia
Horvát Elizabet
Molnár Hanna Szofi
Csima Adél
Polecsák Míra
Lugosi György
Deng Jia Min
Zeng Ziquan
Vas Júlia
Szép Dorina
Lu Weirui

Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium:

Nagy Emese Boglárka
Budavári Imola

Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium:

Péntek Kamilla
Csernyák Milán
Frányó Bálint
Trixler Zsófia

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium:

Tóth Bálint
Fogarasi András
Kovács Zsófia
Gazda Fanni
Kátai Flóra Vivien
Szabó Viktória
Farkas Balázs
Nagy Bese
Szikra Botond
Horváth Lilla
Bőhm Krisztina
Tilesch Márton
Szekér Máté
Balogh Boglárka
Őszi Nóra

Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium:

Orsós Molli Bernadett
Gelencsér Laura
Rózsa Virág Dominika
Ludvig Patrik
Varga Viktória
Geréb Janka

Kaposvári SZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola:

Plántek Zoltán János

Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum:

Szitás Benjamin
Varga Réka
Török Róbert

Déli ASzC Kinizsi Pál Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola:

Gázsik László Antal
Furus Norbert József
Sepsi Albert Márk

Déli ASzC Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium:

Hajas Dániel
Fábián Áron
Czeferner Bence
Baghy Bátor István

Pécsi Tudományegyetem Szigeti-Gyula János Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola:

Tungli Kitti

Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium:

Békefi Benjámin
Pölcz Kriszinta

Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola:

Székely Hanna
Liszt Milán
Fajtai Gergő
Drahos Emma
Fajtai Dorka
Gergely Borbála
Kollárovics Nóra Boglárka
Vörös Anna
Kovács Krisztina


Országos, vagy nemzetközi versenyen kiváló eredményt elért tanulók (csapatban):

Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium:

Keller Krisztián
Szuszics Péter
Vajda Ármin
Kánya Dániel
Bázel Zoé
Kutyik-Szabó Károly
Magyar Kata
Tóth Luca

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Berzsenyi Dániel Tagiskolája:

Al-Ashwad Aysha
Kungl Bonita
Varga Brigitta
Csik Simon
Hajdu Ádám
Pendl Anna

Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium:

Gelencsér Laura
Kuti Beáta
Bognár Liliána

Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium:

Béres Balázs
Domján Richárd
Tanács Zoltán

Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola:

Benkő Julianna
Bujbáczi Fanni
Schlitt Bence
Rohán Zsuzsanna
Tőczik Benedek
Szabó Levente
Horváth Ákos
Lőrincz Lujza
Benkő Julianna
Bujbáczi Fanni
Schlitt Bence

Címkék: eliserés, jó tanuló, iskola, kis szines, kaposvár