A horvátországi földrengés helyszínétől több mint 150 kilométernyire is megmozdultak a csillárok. A 6,4-es erősségű rengés óriási károkat okozott az epicentrumban. A katasztrófa hírére Magyarországon ezrek mozdultak meg.

- Folyamatosan csörög a telefonom és egymás után jönnek a felajánlások. Szerencsére sokan támogatják az újjáépítést - nyilatkozta stábunknak a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Kovács Márk.

A Baptista Szeretetszolgálat is több segélyszállítmányt küldött a helyszínre, ahol a romeltakarításban és a helyreállítási munkákban is segédkeznek.

- Már december 30-án megpróbáltunk segíteni. A Horváth Baptista Szeretetszolgálat létesített egy lerakatot a környéken, ahonnét a felajánlások eljuthatnak a megfelelő helyekre. Több, mint ezer ház rongálódott meg, így elkél a segítség - mondta kérdésünkre a Békevár Baptista Gyülekezet vezetője, Jóföldi Endre.

Somogy országgyűlési képviselői, a megyei, a nemzetiségi, illetve a roma önkormányzat tagjai is azonnal összefogtak. Tiszteletdíjukból rendeztek gyűjtést.

- Mivel amúgy is történelmi barátságban és testvériségben élt a két megye és ország egymással, ezért úgy gondoltuk, hogy itt az idő segíteni - tette hozzá a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Bíró Norbert.

A pénzbeli adományok mellett több teherautónyi étel, ruha és fűtőberendezés ért már célba Somogyból. A kaposvári Kötél Egyesület pedig Sisak településre indult segíteni a napokban.

Címkék: földrengés, horvátország, segítség, somogy megye, kis szines