Csábi Rita az egyik nyertes pályázó az idei tizenötből. A kaposvári campuson végzi tanulmányait és itt is akar elhelyezkedni

- Itthon élek mégis nagyon sokat számít nekem, hogy támogatnak. Így még egy kicsit azt érzem, hogy egy olyan szakmát tanulok, ami hiányszakma és szükség lesz rám majd a későbbiekben - tette hozzá az óvodapedagógusnak tanuló fiatal.

Tizenkettedik alkalommal adták át az ösztöndíjakat Kaposváron. Az egyik meghívott már végzett is tanulmányaival és tapasztalatait mondta el a fiataloknak. dr. Hunka Balázs mint mondta, a város anyagi támogatása nagy segítség volt a tanulmányai során. Öt évig kapta az Kaposvár Számít Rád ösztöndíjat, aminek révén takarékoskodni is tudott. Már az egyetem előtt tudta, hogy vissza akar jönni a városba.

A koronavírus.járvány miatt ma ötfős csoportokban írták alá a támogatási szerződéseket. Minden fiatal 50-50 ezer forintot kap havonta Kaposvártól annak érdekében, hogy sikeresen végezzék el tanulmányaikat és visszatérjenek a városba.

- Önök a vállalásukkal egyrészt hitet tettek, hogy kiváló művelői lesznek annak a szakmának, amit most tanulnak az egyetemen, illetve a szakképző intézményekben. Hitet tettek amellet is, hogy a városukban kívánnak dolgozni akkor, amikor elvégezték az iskolát és megszerezték a diplomájukat - mondta a hétfői ünnepségen a megyeszékhely polgármestere, Szita Károly.

Az elmúlt évek alatt összesen 103-an kapták meg a Kaposvár Számít Rád ösztöndíjat.

Nyertes pályázók

Felsőoktatásban résztvevő hallgatók:

Molnár Beáta – orvos
Kovács Viktória – csecsemő-és kisgyermeknevelő
Plántek Andrea Judit – csecsemő-és kisgyermeknevelő
Balázsi Borbála – tanító
Hanusz Réka – tanító
Ács-Kocsis Zsófia – tanító
Csábi Rita – óvodapedagógus
Berzsán Mercédesz – angol nyelv és kultúra tanára-magyartanár
Plántek Katalin – pénzügy mesterszak
Bradánovicsné Bogdán Bianka – pénzügy mesterszak

Szakképzésben tanuló diákok:

Czucz Benjámin – informatikus és rendszer üzemeltető technikus
Bukovics Dominik – villanyszerelő
Szokodi Krisztián – villanyszerelő
Otepka Levente Kristóf – villanyszerelő
Plajbász Bence – gépjármű elektronikai műszerész

Címkék: kaposvár számít rád, ösztöndíj, támogatás, munka, kis szines