Speciális önkéntes tartalékos szolgálatot vezetett be a Magyar Honvédség, hogy ezzel is segítse a koronavírus-járvány idején munkájukat elvesztők álláskeresését. Az első hat hónapos kiképzések július elsején indulnak és erre az időszakra havi bruttó 161 ezer forintot fizetnek.

Ezt követően, akiket alkalmasnak találnak, azok pályájukat önkéntes, szerződéses, vagy hivatásos katonaként folytathatják az adott beosztáshoz tartozó illetménnyel.

- Stabil, hosszútávon kiszámítható munkahelyet kínálunk és egy olyan kalandot, ahol valós körülmények között lehet védeni a hazát, Kaposvárt és Somogyországot - nyilatkozta a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese, dr. Böröndi Gábor.

null

A büntetés-végrehajtás is nagyszabású toborzásba kezdett nemrégiben. A "Gyere a hűvösre" elnevezésű kampányukban ők is munkavállalókat keresnek iskolai végzettségtől és beosztástól függően, bruttó 210 ezer forinttól egészen több mint bruttó 400 ezer forintig.

A fizetés mellé különböző jutattásokat is adnak. Somogyból is várják a jelentkezőket.

- Kaposvárra például biztonsági felügyelőt, szakápolót, vagy éppen fegyveres biztonsági őrt is keresünk. Folyamatosan várjuk azok jelentkezését, akik egy jól működő csapatban szeretnének dolgozni és a rendvédelmi pályát hivatásuknak érzik - tette hozzá a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője, Orosz Zoltán.

A honvédséghez a területileg kijelölt töborzó irodákban és a kormányhivatalokban lehet jelentkezni. A büntetés-végrehajtáshoz pedig a gyereahűvösre.hu internetes oldalon.

Címkék: büntetés-végrehajtás, toborzás, honvédség, kis szines