Január 17-én, pénteken ünnepli 30 éves születésnapját a Kapos Televízió! A jeles évfordulóra természetesen mi is készülünk, régi hagyományainkhoz híven egy hosszabb lélegzetű, beszélgetős műsor keretein belül elevenítjük fel az elmúlt három évtized eseményeit, ezt követően pedig egy mindeddig egyedülálló produkcióval folytatjuk: egy pontosan 30 órás műsor-maraton során láthatnak válogatást a Kapos TV történetének legjobb filmjeiből, műsoraiból és közvetítéseiből.
A műsorfolyam pénteken 22.30 órakor startol és vasárnap hajnalban ér véget. A részletes műsort hamarosan közzétesszük, elöljáróban legyen elég annyi, hogy egy nagy meglepetés is szerepel a kínálatban.
Utazzunk vissza együtt az időben, emlékezzünk a múltra! Tartsanak velünk január harmadik hétvégéjén, péntek estétől egészen vasárnapig!
A 30 órás műsormaraton programját ide kattintva érhetik el!
Egy kis történelem
Kaposvár és környékének televíziója, a Kapos TV kisközösségi televízióként, kábelen, 1989-ben kezdte el működését. Az első időszakban kezdetleges technikával, a kaposvári művelődési központ néhány helyiségében készült az adás, a nézők hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön láthattak egy-egy órás összeállítást. A szerkesztőség évről évre fejlődött, a kilencvenes évek közepén saját székházat kapott a belvárosban, és frekvenciát is elnyert. Az önkormányzati tulajdonban lévő intézmény 1995-ben felvette a Kapos Televízió és Rádió Kht. nevet, és közben egy helyi rádió is megkezdte működését.
A televízió technikai felszereltsége és emberanyaga folyamatosan előrelépett, megjelentek a napi hírműsorok, a Híradó és a Kapos Sport. Ezen kívül több témában magazinok is készültek-készülnek, valamint az ezredforduló táján a sportközvetítések is bekerültek az állandó műsorok közé. Ha éppen nem saját gyártású produkció vagy valamilyen film látható a csatornán, akkor a Képújságot nézhetik az érdeklődők. Az anyagi lehetőségek függvényében a televízió vezetése a továbbiakban is szeretne minél több saját műsort készíteni, a meglévőket pedig még színvonalasabbá tenni.
2001-ben a Kapos Televízió a legnézettebb helyi televízió volt, és hosszú évek óta mi számítunk Kaposvár és környéke elsődleges hírforrásának. Kapospont című híradónk eddig három alkalommal, 2004-ben, 2009-ben és 2012-ben nyerte el a legjobb helyi tévés híradó díját (HTOE Helyi Érték Díj). Magazinjaink mellett dokumentum és játékfilmjeink is sikert arattak a szakma és a közönség körében. Az 56 szilánkjai Kaposváron című film 2007-ben megosztott második helyezett volt a Helyi Érték Díj dokumentumfilm-kategóriájában,
Internetes hírportálunk, a kapos.hu 2004-ben kezdte meg működését, és itt nem csak hírműsorainkat, magazinjainkat és közvetítéseinket nézhetik meg az érdeklődők, hanem 24 órában láthatják a Kapos TV műsorát is.
Somogy legnagyobb televíziójaként Kaposváron és környékén, Gyékényestől Nagyatádon keresztül Böhönyéig, és a Balaton-parton is nézhetőek vagyunk. A különböző kábelszolgáltatók révén már több mint száz település háztartásaiban látható a 24 órás adás.
Címkék: kapos tv, műsor, kis szines