Ugrálóvárral és tűzoltóautóval ünnepelték a hétvégén a gyereknapot Nagybajomban. A rendezvényre a falubeli gyermekeket várták, különösen azokat, akik nevelőszülőknél élnek. A gyermeknap egyben a Somogy megyei gyermekvédelmi hét nyitónapja is volt. A családias délutánra a környék szinte összes nevelőszülője ellátogatott.

"Én már gyermekkorom óta nagyon szerettem volna nevelőszülő lenni. 14 éves voltam, amikor édesanyámat nem kellett igazából rábeszélni, hanem megbeszéltük, hogy ő is nevelőszülő lesz, úgyhogy ez természetes volt nekem is, hogy igen nevelőszülő leszek én is ha eljön az időm." - mondta el Keresztné Bezzeg Anita.

gyermekvédelem

A szakmai hét elsődleges célja, hogy a nevelőszülői szakmát népszerűsítsék. Somogyban ugyanis jelenleg körülbelül kétszázan dolgoznak főállású nevelőszülőként, ez pedig sajnos még mindig nagyon kevés. A cél az lenne, hogy minden védelemre szoruló gyermek szerető, gondoskodó családban nőljön fel.

"A gyermekdvédelem az egy olyan munka, hogyha nincs elvégezve és nem úgy csináljuk, hogy a gyermekeinket védjük és úgy neveljük, hogy a jövő ebből töltekezni tudjon, akkor nagyon nagy károkat tudunk okozni a társadalom számára." - összegzett összegzett Tomorné Huber Éva, a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója.

A nyitókonferencia alatt a gyerekek kutyás bemutatókon vehettek részt, és külöböző kézműves foglalkozásokon is kiélhették kreativitásukat.

Címkék: nevelőszülő, gyermekvédelem, konferencia, Nagybajom, kis szines