A szombati zord időjárás ellenére közel háromezer ember látogatott ki a II. Kishegyi Kortyok és Falatok elnevezésű gasztronómiai eseményre. A vállalkozói összefogás eredményeképpen létrejött rendezvényt második alkalommal rendezték meg a balatonlellei Kishegyen, és mára a régió és a Balaton fontos turisztikai eseménye lett.

Balatonlellén és Balatonbogláron közel 20 vállalkozó dolgozik évek óta azon, hogy a szezon ne csak két hónap legyen, és a Balaton el tudjon rugaszkodni a lángos-nyár-strand szavak hármasától. A szezonhosszabbítás mellett a vendéglátás és a gasztronómia magasabb szintre emelését is célul tűzték ki, több szakmai rendezvényen foglalkoznak azzal, hogy az ide látogatók a legjobb minőségű borokkal és ételekkel találkozhassanak.

null

A szombati eseményen a résztvevő éttermek, borászatok és cukrászdák pultjainál a hűvös időjárás ellenére folyamatos sor volt, szinte észre sem lehetett venni, hogy közben még az eső is esik.

- Felemelő érzés volt! Féltünk tőle, hogy a rossz időjárás miatt elmaradnak a vendégek, de szerencsére nem így történt! - mondta Fárbás Anett, az esemény egyik főszervezője.

- A Balatonon állandó probléma, hogy rossz időben távol maradnak a vendégek, és sorra mondják vissza a szobákat, azonban legnagyobb meglepetésünkre a mostani hétvégén ilyet nem tapasztaltunk - számolt be a váratlan helyzetről Kovács Szilvia a BL YachtClub recepció vezetője.

null

A rendezvények amellett, hogy fontos szerepet töltenek be a környékbeliek életében, rengeteg turistát vonzanak. Ilyenkor a hotelek és a panziók, sőt még a kis szállás adók is telt házzal üzemelnek, ami gazdaság élénkítő hatással bír: a vállalkozók mellett az Önkormányzatnak is plusz bevételt hoz.

Balatonlelle a következő hetekre is több rendezvényt tartogat, sőt, a vendégek több helyen már a jövő évei Kishegyi Kortyok és Falatok eseményre is befoglalták szállásukat.

Címkék: Kishegyi Kortyok és Falatok, 2019, balatonlelle, kis szines