A húsvéti időszak közeledtével sokan döntenek úgy, hogy gyermeküknek nyulat vásárolnak házi kedvencként. Élő állat vásárlásáról azonban sosem szabad elhamarkodottan dönteni, számos szempontot mérlegelni kell.

Fontos, hogy tájékozódjunk a tartani kívánt nyúl fajtájának jellemzőiről. Ezek közé tartozik például, hogy mekkora lesz a nyúl kifejlettkori mérete, testtömege, mik a biológiai szükségletei és mennyi a várható élettartama. Szintén informálódjunk a tartáshoz szükséges ketrec méretéről, az egyéb felszerelésekről és az állat gondozásához kapcsolódó költségekről.

Mi lesz az ünnepek után szegény tapsifülessel?
Mi lesz az ünnepek után szegény tapsifülessel?

Minden évben hallani arról, hogy sokan szabadulni szeretetnének az ünnep apropójából megvásárolt „húsvéti nyúltól”, sokszor azért, mert az új kedvenc végül nagyobbra nőtt, mint várták, vagy, ahogy azt az eladó állította. Előfordul, hogy törpenyúl helyett egy nagyobbra növő fajtát kap a vásárló, de sajnos az sem ritka, hogy – jogszabályellenesen – még önálló táplálkozásra képtelen, túl fiatal állatot kínálnak eladásra.

Ez, azon túl, hogy az ilyen állatnak élettani és etológiai okokból is az anyja mellett a helye, azért is problémás, mert egy óvatlan megfogás esetén – jellemzően gyermekek kezében – könnyebben megsérülhetnek, mint felnőtt társaik.

A meggondolatlanul vásárolt, majd hamarosan megunt és leadott nyulak jó részénél tapasztalható a nem megfelelő gondozásból adódó egészségkárosodás is, mint például emésztőszervi rendellenességek, hiánybetegségek megjelenése, mozgásszervi elváltozások.

A NÉBIH kéri, hogy háziállat vásárlása előtt mindenki mérlegelje, képes lesz-e az új kedvenc igényeit maradéktalanul, hosszútávon kielégíteni és megfelelő életkörülményeket biztosítani számára.

Azoknak, akik nem tudják vállalni a felelős nyúltartást, de húsvét alkalmával nem szeretnének lemondani a hosszúfülűekkel való találkozásról, a hivatal azt javasolja, hogy tájékozódjanak a szervezett programlehetőségekről.

Az ünnepek alatt ugyanis több állatkertben – például a Fővárosi Állat és Növénykertben is – szerveznek nyuszis programokat.

Címkék: csoki, nyúl, tanács, nébih, húsvét, kis szines