Horváth Ferenc, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke hangsúlyozta: a kormány felkérésére idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az ország tortája pályázatot. Mint mondta, a verseny egyre népszerűbb, egyre több cukrászda jelentkezik, és a nyertes tortát hatalmas érdeklődés kíséri.

A cukrászok az előírásoknak megfelelően ezúttal sem használhattak fel aromákat, sem más mesterséges anyagokat. Az ország tortája idén a Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta lett, amelyet 39 alkotás közül választottak ki.

null

Horváth Ferenc a Honvédség tortáját is bemutatva kiemelte: az idén is kiváló alapanyagokat felhasználó torta alkotói Tessedik Sámuel előtt tisztelegnek, akinek hatalmas szerepe volt az akác magyarországi meghonosításában. Ennek nyomán a honvédségi torta a Tessedik mézes körtetorta nevet viseli.

Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke elmondta: az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által 2012-ben életre hívott megmérettetés célja, hogy az ország tortájából alternatívát nyújtsanak mindazoknak, akik nem akarnak, illetve nem fogyaszthatnak cukrot.

null

Idén a Magyarország cukormentes tortája versenyt Vaslóczki Orsolya Barackos buboréktortája nyerte. Ebből egy szelet - a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján - 11,8 gramm szénhidrátot és 278 kalóriát tartalmaz.

Címkék: sárgabarack, ország tortája, pálinka, 2015, kis szines