A borongós idő ellenére is a szervezők mintegy negyvenen indulót regisztráltak a Kaposvár Sporthorgász Egyesület hagyományos évindító rendezvényén.Hasonló számú horgász mérte össze tudását a közelmúltban Mernyén is, ahol a versenyzők között egy világbajnok is feltűnt.

- Végülis egy jót horgásztam, volt egy jó ötórás horgászatom; dévéreket, kárászokat tudtam horogra keríteni. Örülök, hogy itt lehettem, mert egy új vizet ismerhettem meg - mondta Erdei Attila, horgászvilágbajnok.

A szervezők szerint ez is a titka annak, hogy a halbőség mellett egyre többen vesznek részt a vízparti erőpróbákon.

- Nő a kapás, nőnek az egyedsúlyban a halak, a pontyok. A másik pedig azt hiszem, hogy az emberi háttér, meg az egyesületi háttér, hiszen valamennyi vendégünk úgy ment el innét, hogy visszajön. Elégedett volt a versenyszervezéssel, a vendéglátással és az emberek hozzáállásával - tette hozzá Kozári Miklós, a Kaposvár Sporthorgász Egyesület elnöke.

A Deseda idén több országos versenynek is otthont ad. Itt rendezik meg a pontyfogó bajnokság összes fordulóját és itt lesz a pergető sorozat végállomása is. Somogyban dől el az is, ki nyeri az Országos Horgász Egyéni Bajnokságot. Mindezekkel együtt nyolcvan eseményt tartalmaz a 2015-ös megyei versenynaptár. Idén pedig új címért is vetekedhetnek a horgászok.

- A megyei szövetség az idén elindította a Somogy megye legjobb horgásza versenysorozatot, amit feeder, finomszerelékes és pergető kategóriában szeretnénk megrendezni. Ezek ötfordulós versenyek - válaszolta Bank József, a Horgász Egyesületek Somogy megyei Szövetsége versenybizottsági elnöke.

A megyei versenyek közül egyre többet két részletben rendeznek meg. Vagyis félidőben új helyre ültetik a horgászokat.

- Egy ilyen kétfordulós versenynél megvan arra az esély, hogy valaki egyszer húz egy jó helyre, egy rossz helyre és akkor abból kijön egy átlag, ami sokkal igazságosabb, mint úgymond, szoktuk ezt mondani így konyhanyelven, hogy valaki belehúz a jóba és akkor onnan megnyeri a versenyt toronymagasan - mondta Mikics Balázs, versenyszervező.

A megyei horgászversenyek helyszínét és időpontát megtalálják a somogyihorgász.hu weboldalon, a versenynaptár fül alatt.

Címkék: naptár, horgász, Somogy megye, kis szines