A cég közleménye ismerteti: iparági becslés alapján a hagyományos játékok forgalma 30-40 milliárd forintot tesz ki évente, míg a videojátékok piaca mindössze 13 milliárd forint körül alakul.

A cég által a magyar szülők körében végzett reprezentatív, kérdőíves kutatása szerint a tíz év alatti korcsoportban a hagyományos játékok közül az építőjáték a legnépszerűbb, amely nemcsak a logikát, matematikai készségeket, finommotorikát fejleszti, hanem a kreativitás fejlődését is elősegíti. Ezt követik a babás, állatos szerepjátékok, amelyek a szociális szerepek gyakorlását teszik lehetővé.

null

A közlemény idézi Borhi Jánost, a Formatex Kft. ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: az még a szakemberek számára sem egyértelmű, hogy a digitális játékok kiszorítják-e majd a hagyományos játékokat vagy sem. Hozzátette: Magyarországon éles választóvonal van a hagyományos játékok és a digitális játékok között, mert általában a kisiskolás kor után, vagyis a tinédzser korban lesz jelentős a számítógépes játékok használata. A hagyományos játékok terén 2014-ben a szakember szerint töretlen marad a felnőttek munkáját utánzó szerepjátékok népszerűsége, továbbra is erős a retrománia, valamint a kicsi, gyűjthető játékok vonzereje. Míg külföldön erősödnek az internettel kombinált, így az okostelefonokra és tabletekre letölthető játékok, addig a magyar gyerekek körében ez még nem érezhető, mert a széles tömegek számára drágák az eszközök.

A Formatex Kft. játékimportőr cégként működik, a világ minden részében működő játékgyártó cégekkel áll kapcsolatban, így egyebek között a svéd Viking Toys, az olasz Giochi Preziosi, az amerikai Jakks Pacific, vagy a svájci Geomag is megtalálható a partnerei között. A 110 dolgozót foglalkoztató társaság tavaly 3,6 milliárd forint árbevétel ért el a 2012-es 2,7 milliárd forint után, az idei évre 10 százalékos növekedést terveznek.

Címkék: építőkocka, retró, játék, videó, kis szines