Déli, délnyugati áramlással, több hullámban enyhe, időnként nedves levegő éri el megyénket. A következő 4-5 napban meglehetősen változékony, ám az átlagosnál jóval enyhébb idő várható. Pénteken a ködök feloszlása után, a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is várható. Az esti óráktól erősen megnövekszik majd a felhőzet, de csapadék még nem valószínű. A déli szél megerősödik. A hőmérséklet a délutáni órákban általában 7-10 fok között alakul, de a szél miatt, ennél alacsonyabb lesz a hőérzetünk. Péntek éjjel, szombat hajnalban, egy ciklon csapadékzónája éri el megyénket, többfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként jelentős mennyiségű eső is lehet. A mostani számítások szerint,  a déli órákra csökken a csapadékhajlam, felszakadozhat a zárt felhőzet. A hőmérsékletek 6-10 fok körül alakulnak. Vasárnap reggel újabb esőzóna érkezik. Valószínűleg a délutáni órákig kitarthat majd a csapadék.

A Kárpát-medence felett erős délnyugati áramlás alakul ki. A Brit ciklon előoldali áramlásában, több hullámban érkezik hozzánk az enyhe, nedves levegő.

- fotó: Vajda János (MTI) -

A következő három nap időjárása Somogy megyében:



Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több- kevesebb napsütés is lehet. Néhol tartósan megmaradhat az éjjel képződött köd. A déli szél megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 7-10 fok körül alakul. Késő estére 4-6 fokig hűl a levegő.



Szombat: eleinte borult idő várható, többfelé esővel, záporral. A délutáni órákra megszűnik az eső, felszakadozhat a felhőzet. A déli szél élénk lesz. A reggeli órák hőmérséklete 0,+3 fok körül alakul. A délutáni órákra 6-10 fok közé melegszik a levegő.



Vasárnap: erősen megnövekszik a felhőzet, többfelé kell számítani esőre, záporra. Jelentős mennyiségű csapadék várható. A déli szél élénk lesz. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok körül alakul, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 5-10 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a következő 10 napban is folytatódhat az enyhe, változékony idő. A jövő hét vége felé, már 15 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: nulla, felhő, szokatlan, tél, enyhe, idő, kis szines