Puskás Öcsi


A legismertebb magyarként is számon tartott, nagyszerű labdarúgó, játékosként megfordult a Kispesti AC illetve a Budapesti Honvéd csapatában is, de karrierje csúcsát egyértelműen a  Real Madridban eltöltött idő jelenti. Olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes, 3-szoros BEK-győztes, 5-szörös magyar és 6-szoros spanyol bajnok volt.



1954-ben Ő is pályára lépett az emlékezetes berni vb döntőn, ahol gólt is szerzett, de sajnos az sem volt elég a győzelemhez. 1966-os visszavonulása után, edzőként, szinte az összes földrészen dolgozott, négy meccs erejéig a magyar válogatottat is irányította.

1981-ben, 25 év múltán tért haza először, majd 1991-ben végleg visszaköltözött Magyarországra. Romló egészségi állapota, mind súlyosabb Alzheimer-kórja miatt élete utolsó éveit, a Kútvölgyi kórházban töltötte



Most szombaton Szentesen avattak egész alakos szobrot a tiszteletére. A labdarúgópályák szomszédságában elhelyezett, kőtalapzaton álló bronzszobor kapáslövés közben ábrázolja az olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgót, az Aranycsapat kapitányát.

Címkék: halt, puskás, meg, éve, hét, ferenc, kis szines