Az elkövetkezendő napok menetrendje, ezek alapján így fog kinézni:

augusztus 18-án, és 19-én: ünnepnapi,

augusztus 20-án, kedden: vasárnapi menetrend lesz érvényben.

Augusztus 21-én, szerdán, 22-én, csütörtökön és 23-án, pénteken munkanapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok. A munkanap-áthelyezés miatt augusztus 24-én, szombaton pénteki menetrend lesz érvényben.

A kényelmesebb utazás érdekében a vasúttársaság mentesítő és éjszakai járatokat indít, valamint az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművet közlekedteti a szerelvényekben, továbbá ahol az utasforgalom indokolja, ott a vonatok egy vagy több kocsival megerősítve közlekednek.

A tűzijáték után – a várhatóan megnövekvő utasforgalom megfelelő kiszolgálásának érdekében – Budapest-Nyugati pályaudvarról mentesítő vonat indul 23:00-kor Szegedre.

Az ünnepségről hazautazókat segítve, a menetrendben feltüntetett útvonalak meghosszabbításával közlekednek a vonatok

Kőbánya-Kispestről 23:32 perckor, Kunszentmiklós-Tass helyett Kiskunhalasig,

a Budapest-Déli pályaudvarról 23:00 perckor Pusztaszabolcs helyett Dunaújvárosig,

a Budapest-Déli pályaudvarról 23:20 perckor Komárom helyett Győrig,valamint

a Budapest-Déli pályaudvarról 22:40 perckor Székesfehérvár helyett Fonyódig.

Rendkívüli éjszakai járat indul Fonyódról augusztus 21-én 2:07 perckor Székesfehérváron át a Budapest-Déli pályaudvarra.

Az állami ünnep ideje alatt utazni szándékozóknak javasolja a vasúttársaság – a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében – az internetes jegyvásárlási lehetőséget a www.mav-start.hu oldalon keresztül, illetve a menetjegyek elővételi megváltását.

A módosított közlekedési rendről a www.mav-start.hu honlapon található menetrendi keresőben és a helyi tarifával hívható MÁVDIREKT vonalon, a 06 (40) 49-49-49-es telefonszámon is lehet tájékozódni.

Címkék: augusztus, máv, ünnepi, menetrend, kis szines