Adócsalás gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett egy fémkereskedőt a Kaposvári Járásbíróság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Ifkovics Andrea elmondta: a vállalkozó fémkereskedelemmel kapcsolatos fiktív számlákat fogadott be több gazdasági társaságtól mintegy másfél milliárd forint értékben. Közreműködő társával, aki szintén előzetes letartóztatásban van, feltehetően 262 millió forinttal károsította meg a költségvetést.

A számlák a fémhulladék fekete beszerzését legalizálták, ezért mindkettőjüket költségvetési csalás gyanúja miatt hallgatták ki a pénzügyi nyomozók, majd az őrizetbe vett gyanúsítottakat a Kaposvári Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A sajtóreferens beszámolója szerint az adóhiány megtérüléséért a pénzügyi nyomozók lefoglalták a vállalkozó bankszámláin és trezorjaiban található több millió forint készpénzt, nagy értékű luxusautóit, ékszereit, ingatlanját, valamint a fémkereskedő telephelyén található gépeket.  

A pénzügyi nyomozók - kommandósok segítségével - az ország 12 megyéjében egyszerre hajtottak végre házkutatásokat és tanúkihallgatásokat - közölte Ifkovics Andrea, hozzátéve: az államot több mint negyedmilliárd forint kár érte, ezt mérsékli a vállalkozó lefoglalt vagyonának értéke.

Címkék: lefoglal, nyomozó, csaló, pénz, adó, kis szines