2013-Bavaria-vitorlásverseny8.jpg

Immár ötödik alkalommal rendezte meg június 22-én a Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub az V. Bavaria – Porsche M5 – Audi Nagyhajós Regattát. A versenynek két célja volt: egyrészt a Bavaria típusú valamint az MVSZ által kiadott Yardstick listában regisztrált hajók legénysége összemérhesse tudását, másrészt azoknak is felejthetetlen szórakozást nyújtson, akik a part biztonságában szerették volna egyszerűen jól érezni magukat. Nos, a rendezvény mindkét célját elérte, és Lange Péter, a Bavaria Yacht Magyarország ügyvezetője elárulta, augusztus közepén egy kétnapos verseny megrendezésével folytatják a megkezdett hagyományokat.

2013-Bavaria-vitorlásverseny4.jpg


Ha nyár, akkor a vitorlázás hazai szerelmesei számára szinte kötelező a Balaton vizén való siklás. A Balatonlellei BL Bavaria Yachtclub vezetői pár évvel ezelőtt úgy gondolták, ebben az őshonos fák és növények övezte környezetben szeretnének a sportág legjobbjai illetve a vitorlázás elkötelezettjei számára egy olyan versenyt rendezni, ami rövidesen hagyománnyá válhat a magyar tengeren. Nos, a gondolatot tett követte, és a nemzetközi színvonalú komplexum – a Balaton egyik ékessége, ahol exkluzív környezet vár mintegy 160 hajót és legénységét 150 apartmanjában – immár az ötödik alkalommal látta vendégül a vitorlázás szerelmeseit, és június 22-én nagy sikerrel zárult az V. Bavaria – Porsche M5 – Audi Nagyhajós Regatta.

2013-Bavaria-vitorlásverseny7.jpg


„Kifejezetten jól sikerült a verseny és az azt követő program kavalkád, melynek keretein belül a gyerekek a Hungaroring és a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum standján elsajátíthatták a KRESZ alapjait villanyautók segítségével, illetve az Audi több kiállított modelljeit is kipróbálhatták az érdeklődők. Hatalmas sikert aratott Erdős Csaba és csapata, akik igazán látványos motoros showt varázsoltak a Balaton partjára, és az esti vihar ellenére hangulatos bulit csinált a Bavaria Band is, Némóval, Bűdi Lászlóval, valamint a Class FM műsorvezetőjével, Garami Gáborral a soraiban” – árulta el Lange Péter, a Bavaria Yacht Magyarország ügyvezetője.

2013-Bavaria-vitorlásverseny3.jpg


A megmérettetés évről évre népszerűbbé vált, ám idén összesen 22 hajó és legénysége vágott neki a versenytávnak. Ennek az volt az oka, hogy ugyanezen a napon összesen nyolc rendezvény volt a Balaton mellett – kettő pedig szinte a tőszomszédságban, Balatonföldváron és Fonyódon –, és ez bizony egy picit érződött az összes vitorlásviadal mezőnyének létszámán is. A verseny szervezői ugyanakkor kizárólag pozitív véleményt kaptak a résztvevőktől és a partnerektől, így optimistán várják az augusztusban megrendezendő VI. Bavaria Kupát.

„Partnereink, versenyzőink és vendégeink visszajelzéséből egyértelműen azt éreztem, hogy a következő alkalmakkor is szívesen jönnek hozzánk. Alaposan átnézve az augusztus közepi balatoni eseménynaptárt, ki is jelöltük a VI. Bavaria Kupa időpontját, amely előreláthatólag kétnapos lesz, és sok szeretettel várunk mindenkit augusztus 17-18-án a balatonlellei BL Bavaria Yacht Clubban” – fogalmazott az ügyvezető.

2013-Bavaria-vitorlásverseny9.jpg


A teljesítendő pálya nem volt egyszerű, főleg azért nem, mert a mezőny alig tudott a szélcsendes, ugyanakkor gyönyörű időben elrajtolni. A Révfülöpnél elhelyezett fordító bója után viszont egy kellemes, hármas erősségű szél nagyon jót tett a versenynek, így végül valamennyi induló célba érkezett a délután ötig tartó limitidőn belül.

„A rajt viszontagságairól talán az mond el a legtöbbet, hogy az egyik hajó legénysége átkiabált hozzám, miközben ott álltunk némi szellőre várva, hogy legközelebb lehet egy kicsit több a nevezési díj, de abban legyen benne a szél is. Mindenesetre kifejezetten örülök annak, hogy a versenyzők, és azok is jól érezték magukat, akik a partról követték az eseményeket” – jelentette ki Lange Péter.

Címkék: bavaria, regatta, vitorlás, hajó, Balaton, kis szines