Siófok legfiatalabb rendezvényét, a Víztorony fesztivált tavaly rendezték meg először. Az egynapos esemény tömegeket mozgatott meg, így idén már háromnaposra tervezték, jóval több programmal.

A 150 éves fürdőváros jelképe, a főtéren álló víztorony köré szerveződő programsorozat szombaton látványos produkcióval veszi kezdetét: az esti megnyitó után az építmény homlokzatán légtornászok ereszkednek a mélybe, majd a város vezetői víztornyot formázó óriás süteményt osztanak szét a közönségnek.

A fesztiválon idén Siófok testvérvárosai is fellépnek különböző produkciókkal. A legkülönlegesebbnek a francia flamencotáncosok szombat esti bemutatója ígérkezik. A színpadon három napon át koncertek és egyéb színes programok várják az érdeklődőket. Szombat este Szabó Eszter és Kontor Tamás fellépése után Sub Bass Monster koncertezik, vasárnap a Roy & Ádám Trió minikoncertje után utcabál lesz a Royal zenekarral, hétfő este pedig az EstHajnal Zenekar koncertje és táncháza, majd Jazzmin-koncert szórakoztatja a közönséget. Végül Szent Iván-éji hangulatba borul a fáklyákkal megvilágított főtér, és a helyi legendák egyik ismert alakja, Sió Tündér segítségével lehet úszógyertyákat bocsátani a szökőkút vizébe.

Az ingyenes fesztivál programjáról részletesebben a www.kulturkozpont.siofok.hu oldalon lehet olvasni.

Címkék: víztorony, ingyenes, fesztivál, siófok, kultúra, kis szines