Hol van az igazi nyár? Holnap ugyan a naptár szerint is hivatalosan megérkezik a várva várt meleg évszak, bőrünkön azonban ebből eddig nem sokat tapasztalhattunk. Úgy néz ki, pár héttel ezelőtt még korai volt örülni a verőfényes napsütésnek. Most pedig már csak reménykedhetünk, hogy mihamarabb megérkezik a strandidő. A hosszútávú előrejelzések szerint, azért idén sem marad el a nyár, csak az elmúlt pár évhez képest kicsit hűvösebb, és csapadékosabb lesz. Izgulni azért nem kell, lesz alkalmunk leizzadni, csak a hosszantartó extrém kánikula, és az aszály lesz kevesebb.

Reggel jó lesz az eget figyelni, ugyanis ha ma Petronella derűs napra ébred, jó lesz a kendertermés - tartja egy murvavidéki mondás. Ilyenkor a háziasszonyok még a mák virágzását is figyelemmel kísérték, úgy tartják ugyanis, hogyha bőven virágzik a mák, szalonna és zsír is lesz bőven a főzéshez. Előbbit pedig akár még a sebek gyógyításához is fel lehet használni, vagy éppen meteorológiai állomásnak is kiváló: ha csöpög a szalonna, hamar megérkezik az eső.

Természetesen másik névnaposainkat, az Angélákat sem hagyhatjuk ki a mai szórásból. Görög, latin eredetű nevük annyit tesz: angyal, követ, hírnök. Férfi párja pedig a még ritkábban anyakönyvezett Angelusz.




1883-ban ezen a napon született Kaposváron Galimberti Sándor festőművész, az Olaszországból Kaposvárra került festő, Luigi Galimberti fia. Tehetségére igazából Rippl-Rónai József figyelt fel. Galimberti Sándor a kubizmus egyik magyarországi úttörője volt.

1987 óta ma tartják a Nemdohányzók világnapját is, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy felhívják a figyelmet a korunk pestisének is tartott cigarettázás ártalmaira, valamint a füstmentes életmód előnyeire. Úgyhogy mi is azt tanácsoljuk olvasóinknak, hogy ha tehetik, ma na gyújtsanak rá!

Ma 122 éve, hogy vízre bocsájtották a legendás óceánjárót, a Titanicot. A hajót ugyan  ezen a napon, negyed egykor vízre eresztették, azonban a belső munkálatai még további 10 hónapig tartottak, mígnem 1912, április 2-án megkezdhette próbaútját. A luxusgőzös 28 méter széles, és 27 méter hosszú volt, amely megközelítette az Eiffel torony 300 méteres magasságát. Ha pedig a 20 csomós végsebességével megindult, mintegy 777 méterre volt szüksége, hogy megálljon. A hajó első hivatalos, és egyben végzetes útját április 10-én kezdte meg, a történet további részét pedig már mindenki ismeri.



Ezen a napon született a népszerű amerikai filmszínész és rendező, Clint Eastwood. A Piszkos Harry sorozat legendás Callahan felügyelőjének életútja cseppet sem mondható unalmasnak. Amikor 1954-ben frissen kiképzett újoncként repülővel a koreai frontra szállították, lezuhant a gépe. A balesetet pedig ő egyedül élte túl, és csaknem 3 mérföldet úszott, hogy partot érjen. Emiatt rögtön az újságok címlapjára került. Az ember azt gondolná, innen egyenes út vezetett a filmezéshez, pedig az sem ment könnyen. 1955-ben ugyan több statiszta szerepet is kapott, ám végül mégis eltávolították, mivel túl kiugrónak találták az ádámcsutkáját.



Hogy a sportoljunk is egy kicsit, muszáj megemlítenünk, hogy ma ünnepli 39. születésnapját hazánk boxolója,  Erdei “Madár” Zsolt, aki négy év kihagyás után idén, március 30-án újra visszatért a ringbe. Hogy mennyire jó bunyós, azt az eredményei is bizonyítják: 33 győzelemből 18-at kiütéssel nyert meg, és mindössze egyszer kapott ki.

1987-ben ezen a napon hunyt el Alfonzó, azaz Markos József humorista. Népszerű paródiáit gyakran pantomim elemekkel is megtűzdelte. Ez nem csoda, hiszen életében dolgozott cirkuszi artistaként, és táncosként is. Neve örökre halhatatlanná vált “Ványadt bácsi” és Bagaméri figurájából, de a Mézga család is vele vált felejthetetlenné. A humoros jelenetek mellett számos reklámban is szerepelt. + gyermeke közül Markos Györgyöt bizonyára senkinek sem kell bemutatni, nem egyszer együtt is színpadra léptek.



Ma született a rocktörténet dobos-etalonja, az angol Led Zeppelin egyik alapító tagja John Bonham. Dobjátékának feszességét, precizitását és jobb lábának gyorsaságát máig sokan megirigyelhetnék. Ő azonban így összegezte tudását: “Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy mi a dobtechnikám? Erre visszakérdeztem, hogy mi az ördög az a technika? Aztán azt mondtam: ez az én technikám – felemeltem a kezemet magasra, és keményen leengedtem. A fejtől a dobig, és minél keményebben, annál jobb.” A kemény drogok és a mértéktelen alkohol fogyasztás 31 éves korában azonban magával ragadta, és feloszlott a Led Zeppelin is.



De jut a mai napra egy zenei Guiness rekord is. Ugyanis a Manowar nevű heavy metal zenekar 1984-ben örökre bírta magát a legek történetébe azzal, hogy egy koncertjük alkalmával 129,5 decibellel szólaltatták meg a hangfalakat, Később ezt megdöntötte a Motörhead (130 dBs), a KISS (136 dBs). A Manowar azonban ebbe nem nyugodott bele, és 2008-ban egy koncertbeállás alkalmával 139 decibelig tekerték az erősítőket, így hivatalosan is ők váltak a leghangosabb rock zenekarrá.



Aki pedig ma este egy kis különleges szórakozásra vágyik, érdekesebbnél érdekesebb ruhakölteményeket tekinthet meg a „Most erre varrjál gombot!” avagy kaposvári nők – kaposvári ruhában című viselet bemutatón a Szivárvány Kultúrpalotában.

Végezetül pedig egy igazán érdekes és kreatív esküvői fotóval kívánunk szép, derűs napot minden kedves olvasónknak!

esküvő

Címkék: kalendárium, derű, napi, zene, film, kis szines