A most elpusztult fákat ugyanis csak négy-öt év múlva vágták volna ki. A hiány akkor jelentkezik majd, és akkor drágulhatnak drasztikusan a fenyők.

5 hektárnyi fa pusztult ki ezen a területen. 45 éve telepítették az erdőt, még 15 év kellett volna ahhoz, hogy vágáséretté fejlődjön.

Az erdészek szerint a tavalyi év száraz időjárása, és a károkozó rovarok is közrejátszottak a fák pusztulásában.

- A SEFAG területén, gyakorlatilag a kaposvári erdészet, az iharosi erdészet érintett még nagy volumenű fenyőpusztulással, ami mindenképpen a klímaváltozás rovására írható, a termelések ott is ugyanígy zajlanak, tervtől eltérően - mondta a SEFAG Zrt. erdészetpolitikai osztályvezetője, Ihárosi Péter.

A száraz fenyőket felaprítják. Az egészséges fákat pedig feldolgozásra tudják eladni. A száradás szinte az egész megye lucállományát érinti.

Az egyik segesdi fenyőfatermelő is hasonló problémával küzd. 7 hektáron kellett sokezer csemete fát elégetnie. Több százezer forintos kára keletkezett.

- A lucfenyőből, a méteresből kb. olyan 200 darab elment, elszáradt, ez egyöntetűen a melegnek tudható be. Tavaly, 2012-ben 11 ezer darab kiültetett csemetém elszáradt, tehát 100 %-kos volt az elszáradásom - mondta Szántó Lajos.

A termelő szerint, ez azonban nem jelenti azt, hogy idén drasztikusan megugranának a karácsonyfa árak. Az elszáradt csemetéket ugyanis csak négy-öt év múlva vágták volna ki. Akkor azonban várhatóan egekbe szökhetnek a fenyőárak.

Címkék: eléget, drága, fenyő, beteg, karácsony, kis szines