A húsz év alatt tizenegy stúdióalbumot készített, ezeket több millió példányban eladott, számos Grammy-díj jelölést elért most 39 éves Nas sokoldalú és karizmatikus rapper, akit napjaink egyik legjobb MC-jeként és szövegírójaként jegyeznek. Debütáló lemezét, az 1994-es Illmatic-ot minden idők legjobb hiphop lemezei közé sorolják, de a két évvel későbbi It Was Written vagy a tavalyi Life Is Good szintén fontos munka.



Az Above & Beyond egy 2000 óta létező londoni trance triót (Jono Grant, Tony McGuinness és Paavo Siljamäki) takar, amely legutóbb 2011-ben készített stúdióalbumot Group Therapy címmel. A brit Dj Friction (Ed Keeley) az egyik legsokoldalúbb és legképzettebb lemezlovas, akit a 2011-es Drum & Bass Arena Awards-on beválasztották a műfaj halhatatlanjai közé.



Visszatér a Balaton Soundra a MiniCoolBoyz, azaz Raffaele Manicone és Michele Colombo milánói minimal techno dj- és producer-projektje, amely tavaly már sikerrel lépett fel Zamárdiban. A dinamikus dubstepjéről ismert négytagú londoni Modestep 2010 óta aktív, bemutatkozó albumát (Evolution Theory) idén adta ki. Jön a Stuart McMillan és Orde Meikle által alkotott Slam is, amely két évtizede meghatározó szereplője a brit techno színtérnek.



A most bejelentett magyar fellépők közé tartozik Karányi Dani: a dj eddigi tízéves pályafutását foglalja össze júliusban Zamárdiban Anthology című koncertjén, amelyen vendégénekesként Pásztor Anna (Anna & the Barbies), Judie Jay és Columbo (Irie Maffia, Brains) is színpadra lép. Szintén tizedik születésnapját ünnepli idén a pécsi Punnany Massif, amely dalait teljesen áthangszerelve, elektronikus zenei alapokon nyugvó szettel készül a 2013-as Sound. A hazai színtérről koncertet ad még mások mellett az Akkezdet Phiai, a Brains, Budai, a Carbonfools, Ganxsta Zolee és a Kartel, az Irie Maffia, Matt-U & Mc Kemon, Naga & Beta, Palotai & MC Fedora, Sena, Sterbinszky és a Vad Fruttik.


A szervezők korábban mások mellett a Wu-Tang Clan, a Prodigy, Calvin Harris, a Crystal Castles, Armin van Buuren, Steve Aoki és a Justice koncertjét is bejelentették. A Balaton Soundot a közepes méretű fesztiválok között januárban a legjobbnak választotta az Európai Fesztiválszövetség.

Címkék: zamárdi, fellépők, sound, balaton, somogy, kis szines