8.30

A KVG gépei és dolgozói éjszaka óta folyamatosan dolgoznak a város útjain. Először a a tömegközlekedési útvonalakat és a  meredek utcákat sózták alá. Jelenleg a gyalogos forgalomra koncentrálnak, a lépcsőket és gyalogos átkelőhelyeket tisztítják.

Kaposváron a tömegközlekedés zavartalan, minden járat késés nélkül közlekedik - tudtuk meg a Kapos Holding sajtóreferensétől, Széki Évától.

8.20

A megyei közút tájékoztatása szerint Somogyban Barcs környékén hullott a legtöbb hó, de a megye minden útszakasza járható. Jelenleg 16 munkagéppel tisztítják az utakat, további csapadékra pedig nem számítanak.

A Dunántúlon a rendkívül nagy erejű szélnek köszönhetően ismét több hóátfúvásos szakasz alakult ki. Több mellékút is járhatatlanná vált, illetve több térségben is csak nehezen lehet autózni, mivel a szél folyamatosan visszahordja a letakarított havat az úttestre. Elzárt település ugyanakkor egyelőre nincs az országban.

A Dunántúlon január 24-én este havazás kezdődött, először Vas és Zala megyében, majd Somogy megye délnyugati felén és Baranya megye területén, emellett Győr–Moson–Sopron megyében is friss hó esett. A havazás hajnalra véget ért, ami önmagában nem okozna fennakadásokat, azonban ezekben a térségekben többnyire közepes vagy erős szél okoz ismét hóátfúvásokat, Sárvár környékén pedig viharos erejű széllökéseket észleltek.

Az éjszakai havazás és a hófúvások miatt a főutak Vas megyében, valamint Csorna és Ajka térségében havasak, hókásásak, a letaposott hótól csúszósak. Délebbre Nagyatád és Szentlőrinc körül a főutak latyakosak. A mellékutak Vas és Zala megyében letaposott havasak, Baranya megye nagy részén, valamint Nagyatád, Csorna és Ajka térségében havasak, Pápa körül inkább jégbordásak, míg Kaposvár térségében latyakosak. A korábbi havazások nyomán Nógrád megyében hókásás, az északkeleti területeken pedig letaposott havas alsóbbrendű utak burkolata.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának 5.30 órai jelentése alapján ugyanakkor Zala megyében le kellett zárni a hóátfúvások miatt az Újudvar és Gelse közötti mellékutat, míg Győr-Moson-Sopron megyében a Kapuvár és Bősárkány, a Páli és Vadosfa, a Páli és Vág, a Vica és Magyarkeresztúr, az Acsalag és Maglóca, az Újkér és Iván, a Gyóró és Mihályi, a Himód és Kisfalud, a Dénesfa és Répceszemere, a Cirák és Beled, valamint az Iván és Simaság közötti mellékutat. Emellett hóátfúvások nehezítik a közlekedést Győr-Moson-Sopron megyében a 85-ös főúton Kapuvár és Pereszteg, valamint Kóny és Kapuvár között, a 84-es főúton Sopronkövesd és Nagycenk, a 86-os főúton pedig Bősárkány és a megyehatár, továbbá Jánossomorja és Mosonmagyaróvár között. Vas megyében Szombathely és Sárvár térségében is több útszakaszon találkozhatnak a közlekedők hóátfúvásos szakaszokkal, a legnehezebben a Csepreg és Tormásliget, illetve Söpte és Salköveskút közötti út járható.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hóátfúvásokban érintett területeken teljes kapacitással dolgozik, a saját gépeken kívül a bérelt járműveket is az utakra rendelte. Több száz munkagép dolgozik tegnap éjszaka óta az utak járhatóságán, de a nagy erejű szél folyamatosan visszahordta a havat az utakra. Fontos kiemelni, hogy igazán hatékony munkát csak a viharos erejű szél elállta után tud a közútkezelő végezni.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért arra kéri a közlekedőket, hogy a hóátfúvásokban érintett térségekbe egyelőre ne induljanak útnak! A Dunántúl több területén is téliesek az útviszonyok, ezért fokozott figyelemmel és megfelelően megválasztott sebességgel vezessenek és csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművekkel induljanak útnak, tartsanak maguknál hóláncot és mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál a 06-1-336-2400-as telefonszámon vagy a www.kozut.hu weboldalon.

Címkék: térség, torlasz, átfúvás, , Somogy, kis szines