13:00 Rendkívüli időjárás: senki ne induljon útnak a Dunántúlon

A rendkívüli időjárási helyzetre való tekintettel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közösen arra kéri a közlekedőket, hogy a Nyugat-dunántúli területeken semmiképpen ne induljanak útnak!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több száz munkagépe folyamatosan küzd a hóátfúvások okozta hótorlaszokkal, de a továbbra sem csillapodó nagy erejű széllökések miatt szinte lehetetlen felszabadítani huzamosabb időre egy-egy útszakaszt vagy települést.

Ezért a társaság az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatósággal közösen nyomatékosan arra kéri a közlekedőket, hogy a Dunántúl nyugati területein semmiképpen ne induljanak útnak, mivel könnyen elakadhatnak. Délutántól igaz lehet ez a Dunántúl egészére, ahol hasonló lehet a helyzet.

12.19 Még járnak a kaposvári buszok, de néhány helyen elakadhatnak

A KVG néhány perccel ezelőtti tájékoztatása szerint, a vállalalt továbbra is teljes kapacitással dolgozik Kaposvár útjain, az aláfagyott ónos eső azonban jelentősen nehezíti a munkát. A fő- és tömegközlekedési útvonalak után, késő délelőtt a másod- és harmadrendű útvonalak, valamint a lakótelepek tisztítását is megkezdték. Ezt folytatják délután is.

Az autóbuszok néhány perces késéssel közlekednek, kritikus pont a 15-ös járat Lonkahegyi megállója, valamint a  4-es autóbusz Táncsi Mihály utcai emelkedője. Egyelőre  oda is eljutnak a járatok, a folyamatos havazás miatt  azonban később ez bizonytalanná válhat.

12:00 Katasztrófavédelmi helyzetjelentés

Intenzív havazás Somogy megyében

A meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően intenzív havazás kezdődött pénteken hajnalban Somogy megye teljes területén, amely várhatóan egész nap kitart. Balaton mentén és a megye nyugati részén (a Fonyódi és a Marcali járások területén) 70 km/órás szél fúj, fennáll a hóátfúvások kialakulásának veszélye.

A megye tűzoltóit 10:30-ig tizenöt esetben – köztük egy busz, két kamion, egy kisteherautó és három személygépjármű mentésére és két esetben kidőlt fa eltávolítására – riasztották. Reggel 9 óra 40 perckor a horvát fél lezárta a berzencei határátkelőt, viszont 10 óra 02 perckor a hét és fél tonna össztömeg alatti vontatmány nélküli gépjárművek áthaladását engedélyezték felhelyezett hólánc használatával. A kamionok számára kijelölt kényszer-várakozóhelyek hómentesítésére és az ideiglenes szükség-melegedőhelyek nyitvatartására a katasztrófavédelem munkatársai intézkedtek.

Juhász Tibor, a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnöke elrendelte a Megyei Védelmi Bizottság és az érintett járások helyi védelmi bizottsága katasztrófavédelmi munkacsoportjának összehívását.

Dr. Horváth Jenő tű. ezredes megyei katasztrófavédelmi igazgató személyesen, sajtótájékoztató keretében tájékoztatta a média képviselőit a kialakult helyzetről, Baranya Károly tű. alezredes igazgatóhelyettes pedig ismertette a megyére vonatkozó legfrissebb meteorológiai előrejelzést a résztvevőkkel.

A téli időjárás következményeinek kezelésében érintett szervezetekkel a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság főügyelete folyamatosan tartja a kapcsolatot, a gyors reagálás és a fennakadások elkerülése érdekében.

Ismét felhívjuk az úton közlekedők figyelmét, mielőtt hosszabb útra indulnak, az érintett útszakasz járhatóságáról mindenképpen érdeklődjenek az útinformnál. Csak a téli útviszonyokra felkészített, téli gumiabroncsokkal felszerelt járművekkel induljanak el. Az esetlegesen felmerülő hosszabb várakozási idő megkönnyítése érdekében vigyenek magukkal meleg ruhát és meleg védőitalt. A csomagtartókban elhelyezett hólánc és lapát a hóátfúvásos útszakaszokon segítheti a továbbhaladást. A balesetek elkerülése érdekében fokozott figyelemmel, helyesen megválasztott sebességgel közlekedjenek. Tartsanak biztonságos követési távolságot az előttük haladó jármű mögött. Maradjanak éberek, lassítsanak le és tartsák uralmuk alatt a gépkocsit! Vezessenek körültekintően és óvatosan!

A járdák síkosság-mentesítéséről az ingatlan tulajdonosának, kezelőjének, használójának kell gondoskodnia. Ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület tisztítása az ő feladata.

Ha elakadnak a 105-ös segélyhívó számon kérhetnek segítséget.

11.29. Reggel óta árokban a kamion Somogyaszalónál

Kora reggel árokba csúszott egy kamion Somogyaszalónál. A teherautó tejet szállított. A cég dolgozói most is a helyszínen mentik, ami még menthető a rakományból.

Nézze a meg a helyszínen készített videónkat!

 

11.10. Helyzetkép Csurgó

 

Csurgón némileg javult a hóhelyzet. Továbbra is esik, de már nem fújja a szél  a havat. A korábbi hóátfúvások miatt Somogycsicsó, Csurgónagymarton, Porrogszentkirály, Somogybükkösd, Szenta Vése és Varászló térségében továbbra sem közlekednek a helyközi járatok. Gyékényes felé a buszok mindehol elérik úticéljukat. A vonatok is fennakadás nélkül közlekednek.

10.55 Időjárás

A meteorológiai előrejelzések szerint Somogyban 20-23 óra között áll el a hóesés. Somogy nyugati részén a Balaton térsaégében 70 kilométer/órás széllökések kísérik ahavazást. Kaposvár környékén helyneként 40-50 kilométeres szélre lehet számítani.

Estig Somogyban átlagosan 10-15 centiméteres hóra lehet számítani. Somogy DNY-i részén ez lehet akár 20 centiméter is. A hóátfúvásos szaksztokon alkár 51 centiméteres hóakadályok is lehetnek - tájékoztatta a KaposPontot a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

10:50 Kapos Volán járatai

A Kapos Volán az utasok védelmében nem indítja el járatait Karád és Balatonlelle között. Az útszakasz ugyanis járhatatlan. A viszi tető környéke a legveszélyesebb.

10.30 Félbemaradt a tanítás Csurgón

A csurgói Nagyváthy János szakközépiskolában 3 órát tartottak meg. Hazaengedték a gyerekeket, mivel a tanulók nagy része - a rossz idő miatt - nem ért be az iskolába.

10.25. Kaminonhelyzet

A megyei közút 106 géppel járja az utakat. Elzárt település nincs.

A somogyaszalói elágazónál árokba borult kamion tejet szállított. Egy másik kamionba pakolják a rakományt.

Barcsnál hólánc nélkül már nem engedik át a határon a kamionokat.

10.18 Berzence bedugult

A korábban életbe léptetett korlátozások mellett Barcson, a határnál hólánccal átléphetnek a 7.5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó tehergépkocsik, Berzencénél viszont - jelenleg - tehergépkocsival egyáltalán nem lehet belépni Horvátországba.

9.48 Baleset Siófokon

Siófok külterületén, a 7-es úton a Sóstói csomópontnál egy kamion szenvedett balesetet, melynek műszaki mentése jelenleg is zajlik. A rendőrök félpályán irányítják a forgalmat. Személyi sérülés nem történt.

9.38 Elakadt busz Kaposváron

Több mint egy órája vesztegel ez a lerobbant busz Kaposváron, a Petőfi utcai csomópontban - a felvételt a KaposPont olvasója készítette.

9.00 Határhelyzet módosul

Somogy megyében, Barcs és Berzence határátkelőhelyeken nyerges vontatókat, valamint a pótkocsit vontató nehéz tehergépkocsikat nem engedik beléptetni Horvátország területére. Az egyéb tehergépkocsikat hólánc használatára kötelezik. Személygépkocsikon téli gumi, valamint hólánc készenlétben tartása kötelező! Magyarországba belépők számára továbbra sincs korlátozás.

8:45 Kamionok akadtak el

Kaminonok akadtak el Somogyaszalónál, az egyik az oldalára fordult.

8.38 Megyei közút

Marcali térségében hómarót vetett be a Közút az út szélesítésére, a hóátfúvások miatt ugyanis máshogy nem lehetett a területen közlekedni.

8.30 Kapos Volán járatai

A Kapos Volán járatai Kaposvár Siófok térségében minden útszakaszon közlekednek. 5-15-20 perces késések előfordulhatnak.

Nagyobb probléma van Csurgó térségében. Itt jó néhány autóbusz nem éri el úticélját. A hóátfúvás miatt Somogycsicsó, Csurgónagymarton, Porrogszentkirály, Somogybükkösd, Szenta, Vése és Varászló térségében nem közlekednek a helyközi járatok.

8.18 Helyi közlekedés

A havazással egy időben, teljes kapacitással kezdte meg az utak tisztítását a KVG. Jelenleg a tömegközlekedési útvonalakat, a járdákat és buszmegállókat takarítják. A folyamatos havazás és az erős szél jelentősen nehezíti a munkát.

Az autóbuszok 10-15 perces késéssel közlekednek, a reggeli csúcsforgalomban a legkritikusabb helyzet a Füredi csomópontnál és a Petőfi- 48-as út kereszteződésénél alakult ki, ahol a katasztrófavédőknek kellett az elakadt autóbuszok segítségére sietni.

8.15 Megyei helyzet

Somogy útjai havasak de járhatóak. A Közút megyei igazgatósága jelenleg 62 géppel dolgozik az utakon. Elzárt település nincs.

Teherautók akadtak el a 67-es úton és a simonfai emelkedőn.

8.00 Időjárás

Az előzetes várakozásokhoz képest nagyobb területet érint ma az újabb havazás. A reggel egyre többfelé lehet havazásra számítani A késő estig lehulló friss hóréteg vastagsága az északi, északkeleti megyékben általában lepel-5 cm, az Észak- és Közép-Dunántúlon 5-15 cm között valószínű, de a Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza köze déli részén 15-20 cm-t meghaladó mennyiség eshet.

Pénteken az ország nagy részén lesz erős lehet (40-60 km/h) a szél, de a Dunántúlon és északkeleten már 70 km/h-t is meghaladó viharos lökések is előfordulhatnak.

Pénteken a Dunától nyugatra és a Dél-Alföldön (délután már az Alföld északabbi részén is) az erős vagy viharos szél (lásd feljebb) a már lehullott havat, illetve a frissen hulló havat hordhatja. Magas hótorlaszokat az ország nyugati harmadán emelhet a szél.

Somogy megyében, a határátkelőhelyeken (Berzence, Barcs) a 7.5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikat nem engedik be Horvátországba, a személygépkocsikban pedig hólánc készenlétben tartása kötelező!

26 útszakasz vált járhatatlanná a Dunántúlon a reggeli órákig a hóátfúvások miatt – ezekre a területekre semmiképpen ne induljanak útnak a közlekedők.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az éjszakai és a hajnali órákban is folyamatosan dolgozott az hóeltakarításán, azonban a rendkívül nagy erejű szél folyamatosan visszahordja a letakarított havat az úttestre. Ennek következtében Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében összesen 26 útszakasz vált járhatatlanná. Ezekbe a térségekbe semmiképpen ne induljanak útnak a közlekedők! Elzárt település ugyanakkor szerencsére nincs az országban.

A folyamatos hóátfúvások miatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. lezárta Győr-Moson-Sopron megyében a Sopronnémeti–Magyarkeresztúr, a Páli–Vadosfa, a Páli–Edve, az 1-es főút – Országhatár (Albert Kázmér-puszta), a Hegyeshalom–Bezenye, a Balf–Fertőrákos, a Cirák–Beled, az Iván–Simaság, a Vitnyéd–Csapod, az Újkér–Szakony, a Nemeskér–Egyházasfalu, a Kópháza–Harka és a Lövő–Sopronhorpács közötti útszakaszokat. Szintén útlezárás van érvényben Vas megyében a Karakó–Jánosháza, a Kemenessömjén– Vönöck, a Mersevát–Kemenesszentmárton, Pápoc és a megyehatár, a Celldömölk–Mesteri, a Sárvár–Ölbő, a Csepreg–Újkér, a Csepreg–Tompolád között mellékutakon, továbbá Komárom-Esztergom megyében a Tata-Kömlőd közötti szakaszon, Veszprém megyében Kemeneshőgyész és a megyehatár, valamint a Kemenesszentpéter és a megyehatár közötti útvonalon, illetve Zala megyében Kisgörbő–Zalaszentgrót és Söjtör–Tófej között.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több száz munkagéppel dolgozott éjszaka és a hajnali órákban is az utak felszabadításán, de a nagy erejű szél folyamatosan visszahordja a havat az utakra. A társaság hómarókat vezényelt át Marcaliból, Tárnokról, Vácról és Székesfehérvárról Vas megyébe, illetve szintén Pest megyéből, valamint Soltról és Kecskemétről hóekéket Győr-Moson-Sopron megyébe. A hóátfúvásokban érintett területeken jelenleg is csaknem 300 munkagép dolgozik.
A fő- és mellékutak Győr-Moson-Sopron, Veszprém, valamint Vas és Zala megyében többfelé hókásásak, latyakosak, hóbordásak, a mellékutak havasak, nehezen járhatóak. Az eddig lehullott hó mennyisége átlagosan 30-40 centiméter.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a hóátfúvásokban érintett térségekbe semmiképpen ne induljanak útnak! A Dunántúl több területein is téliesek az útviszonyok, ezért fokozott figyelemmel és megfelelően megválasztott sebességgel vezessenek és csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművekkel induljanak útnak, tartsanak maguknál hóláncot és mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál a 06-1-336-2400-as telefonszámon vagy a www.kozut.hu weboldalon.



Címkék: hull, havazás, , tél, csapadék, kis szines