Ásztai Bálint és Kovács Csaba pécsi vendégháza nyerte el Az év háza 2012 díjat; míg a Horváth András által tervezett zengővárkonyi családi ház a Magyar Építész Kamara különdíjában részesült.

Az Ásztai Bálint-Kovács Csaba építészpáros által egy pécsi hegyoldalba megálmodott épület tervezése során a pályázati anyag szerint a legfontosabb szempont az időtállóság és a természetközeliség megtalálása volt, mindamellett, hogy az építészek a korszellemre és a fenntarthatóságra is figyelemmel voltak.

A zsűri szavazatai alapján elismerő oklevélben részesült a Basa Péter, Fernezelyi Gergely és Reisz Ádám által tervezett budapesti családi ház, Kovács Zsolt György és Beranková Jana balatonalmádi családi háza, valamint az ifj. Benczúr László és Weichinger Miklós által megtervezett nyaralóátalakítás Sajkodon.    

Az ötödik alkalommal kiírt pályázatra rekordszámú, összesen 35 családi házat neveztek - közölték a szervezők a hétfői budapesti díjátadón.

év háza

A bíráló bizottság elnöke idén Dévényi Sándor, társelnökei Noll Tamás, Sáros László és Szoják Balázs, míg tagjai Csernyus Lőrinc, Eleőd Ákos, Gelesz András, Krizsán András, Szabó Tamás, Hőnich Richárd, Nagy Csaba és Perényi Tamás voltak.

A nyertesek nemcsak pénzjutalomban és szakmai elismerésben részesültek, de további hét pályázóval együtt részt vehetnek a visegrádi négyek családi házait bemutató kiállításon is, amely a díjátadóval egy időben nyílt meg a Duna Palota Széchenyi-termében, majd október 2-től a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában lesz megtekinthető.

(MTI)

Címkék: év háza 2012, Balatonszéplak, Basa Péter, Reisz Ádám, villa, különdíj, kis szines