A szerdán kezdődő VI. Finnugor Világkongresszust megelőzően kedd délelőtt elismerések adtak át a városházán. Siófok polgármestere mindazok munkáját, erkölcsi és anyagi támogatását köszönte meg a díjakkal, akik hozzájárultak, hogy a „Béke Jóságos Angyala” kibonthassa szárnyait Siófokon.

A városvezető Siófok Barátja és Siófok Város Tiszteletbeli Polgára elismeréseket adott át azon orosz civil szervezetek illetve nagyvállalatok vezetőinek, akiknek köszönhetően a Siófok legújabb jelképeként emlegetett alkotás városunkba kerülhetett.

A ceremónián elhangzott: az adományozók hitüknek megfelelően imádsággal és jószándékkal hozták Siófokra a béke, az egyetértés és jótettek nemzetközi szimbólumát, az aranyozott angyalszobrot, amely az orosz ajándékozók ígérete szerint évszázadokig fog őrködni Siófok és a Balaton térségének békéje fölött.

békeangyal

(fotó: MTI)

Siófokra a kitüntetettek is elhozták a maguk elismeréseit. Többek között a „Béke város” címet adományozták az angyalt befogadó Siófok városának, Balázs Árpád polgármester pedig a Világvárosok Nemzetközi Stafétájának tagsági oklevelét és a Béke Érdemrendjét vehette át Drozdov Nyikolaj Nyikolajevics, orosz akadémikustól, aki kitüntetésben részesítette Démuth Pál siófoki alpolgármester mellett Kenéz Istvánt, Balatonlelle első emberét is. A balatonlellei polgármester az elismerést azért az együttműködésért kapta, amiért az Orosz Nyelven Írók Nemzetközi Szervezetének kérésére Balázs Árpáddal közösen segített annak a balatonlellei háznak a felkutatásában, ahol Anton Gyenyikin fehérorosz tábornok, az orosz cári hadsereg altábornagya 1922 és 25 között élt, és ahol megírta polgárháborús emlékiratait.

Drozdov professzor a városházán tartott ünnepségen arról is beszélt: Siófok az angyalszobor felállításával a 30. település, amely csatlakozott a Béke Jóságos Angyalát dicsérő városok nagy stafétájához. – Kívánjuk, hogy a Finnugor Világkongresszus résztvevői, és az irgalmasság szép hagyományait tisztelő országok képviselői ezen arany szárnyak alatt fogjanak össze az emberi jóság és alkotás szellemében – mondta az akadémikus.

Címkék: elismerés, városa, béke, kitüntetés, siófok, kis szines