A diákok többségének a nyár a bulizásról szól. A Megyei és Városi Könyvtár pedig azokra is gondolt, akik kénytelenek kórházban tölteni a szünidőt.

Színes rózsacsokrok és pogácsával bélelt tarisznyák. Több mint 500 nyolcadikos búcsúzik iskolájától.

- Első óta idejárok, összekovácsolódott az osztály, egy nagy család vagyunk. Nagyon szeretek mindenkit, nagyon fognak hiányozni. - mondta a Kisfaludy Utcai Tagiskola tanulója, Horváth Lilla.

Sokan már a jövőjüket tervezik és várják az új kihívásokat: - Nagyon várom az új iskolát, a Munkácsyba megyek kéttannyelvűre. - mondta Vadász Rebeka.

A diákok többsége a bizonyítványosztás után sem keseredett el.  - Az első félévhez képest több tizeddel javítottam az átlagon, a tornacsapattal is jó eredményeket értem el és a nyáron is edzeni fogok - árulta el Rövid Zsolt.

Van aki viszont alig várta a mai napot, annyira elfáradt évközben. - Vártam a végét, reggelente úgy keltem, hogy anya mondd azt, hogy igazolod ezt a napot. Egyszer, kétszer éltem ezzel a lehetőséggel. - mesélte a Táncsicsos Sándor Krisztián.

Önfeledten hagyták maguk mögött iskolájukat a táncsicsos diákok. A többség az egyik kaposvári bevásárlóközpontba indult, ahol már délután zene és buli várta őket.

Sokan azonban nem tudnak önfeledten bulizni. Vannak, akik az egész vakációt ágyhoz kötve töltik. Rájuk gondolt a városi könyvtár és a kisiskolások.

- Az orvosok, a kórházban dolgozók tudják a legjobban a vakáció hordozza a balesetveszélyt. Van olyan gyerek, aki a kórházban tölti a vakációt. Emiatt lenne az, hogy ott kellemesebben töltsék az időt - mondta a Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, Horváth Katalin.

A plüss állatokat, játékokat a jövő héten viszik el a Kaposi Mór Oktató Kórház Gyermekosztályának lakóihoz.

Nézze meg erről készült videónkat:

 

 

Címkék: tanévzáró, vakáció, buli, iskola, nyár, kis szines