EZER EST előadás: a Roxínház és a Roppantós Táncegyüttes közös műsora
2012. június 10. 19 óra

Kaposvár, Roxín-ház

Vendég: Roppantós Táncegyüttes

Főszerepben a néző!

A Kaposvári Roxínház 2000 őszén alakult azzal a céllal, hogy a kaposvári és a környékbeli fiatalok megismerkedhessenek a zene, tánc és a színház világával, közreműködésükkel zenés darabokat mutassanak be.

Repertoárukból a komplett színházi előadásokon kívül félórás musicalválogatástól a két órás operett és musical-estig vállalnak fellépéseket. Társulatuk színvonalas előadásait az ország határokon kívül is megismerhették, több alkalommal játszottak Erdélyben, Horvátországban és Szlovéniában is.

roxínház

2007-ben felnőtt társulatuk mellett elindították utánpótlás csoportukat, ahol 6-14 éves korig történik a fiatalok képzése, akik önálló előadásokkal lépnek a nagyközönség elé.

Részletek: http://roxinhaz.hu/

Játtszon és nyerjen páros belépőjegyet! Szombaton délben lezárul a játék!

1. kérdés: Ki lesz a Roxínház vendége az előadáson?

Nyertesek:

Kovácsné Tóth Andrea

Bodó László

Fenyvesi Istvánné

Ilyés Zsolt

Kullmann Enikő

A játék lezárult! Köszönjük a sok helyes megfejtést, a nyerteseknek pedig gratulálunk!

A nyerteseket e-mailben értesítjük, hogy hol és hogyan vehetik át nyereményüket!

Címkék: Roxínház, Ezer est előadás, belépőjegy, nyeremény, játék, kis szines