- Milyen az anyaszerep?
- Az anyaságot szerintem tanulni kell. Eltelt egy hónap, mire felfogtam, hogy gyerekem van. Az nehéz volt, ezért ajánlom mindenkinek, hogy aki gyereket vár, akar, készüljön erre. A terhességre, szülésre sokat készül az ember, de valahogy a babázásra nem. A nehézségekre. Szinte mindenről le kell mondani, még egy jóleső zuhanyzásról és egy kiadós ebédről is. Nem beszélve a szórakozásról, vagy arról, hogy csak lazít az ember vasárnap délután a tévé előtt. Éjjel-nappal foglalkozni kell a babával, és nem akkor, amikor én gondolom, hanem akkor, amikor ő igényli. De beleszokik az ember lánya, én éjjel például már félálomban is meg tudom szoptatni. De már csak ölbe venni is nagyon nagy öröm.
- Gondolom egy bizonyos rendszert is kialakítottál az életedben a baba miatt?
- Bizonyos elv szerint gondozom. Nem hagyom, hogy sírjon. Én megdöbbentőnek tartom, hogy manapság is vannak olyan anyukák, akik ezt teszik. Ez már kimehetne a divatból. Egyértelműen káros a kisbabának. Az egész életét tönkreteszik vele. Szerethetetlennek fogja magát érezni. Emellett igény szerint szoptatom, nem 3 óránként. Ha kell félóránként ehet. Így megtanulja, hogy mindig számíthat rám, és nem veszem semmibe az alapvető igényeit. Ez a fontos: nekik ilyenkor csak alapvető igényeik vannak, amit nem szabad letörni. Később, amikor nyalókát kérnek, akkor lehet nemet mondani, mert az nem az alapvető igényük.
- Mivel nehéz megbirkóznod?
- A hasfájás okozza a legtöbb gondot. Szinte mindennap szenved tőle. Van, amikor egész nap, és ezért nem tud aludni. Akkor bizony nehéz az anyaság, sokszor még reggelizni sincs időm. De ha ez nincs, Csongi kiegyensúlyozott, mosolygós baba, nagyon érdeklődő, szereti nézegetni a játékait és a fényeket, de a legjobban azt szereti, ha beszélek hozzá, akkor elmélyülten nézi a számat, majd egy hatalmasat nevet.
- Te is esküszöl a hordozókendőre, igaz?
- Egyelőre nincs babakocsija, hanem az úgynevezett rugalmas hordozókendőben viszem magammal. Még porszívózni is lehet így. Beleteszem Csongit, és ő 10 perc múlva elalszik. De bármihez bátran fogok, mert tudom, hogy a pici a közvetlen közelemben van. Csonginak egyébként nincs altató játéka, se cumija, és velünk alszik egy szobában.
- Amikor dolgoztál, az is egy kihívás volt. Összehasonlítva, melyik a nehezebb?
- Nehéz volt a munkám. De mindig volt szabadnap. Itt nincs. 24 órában van feladat. De hálás feladat, és kárpótolja az embert érte a kis lurkó. Az ember a legkisebb mosolyt is hatalmas lelkesedéssel fogadja. Ez az, ami az egész napi gondot felülírja. Ráadásul a rosszat az ember egy idő után elfelejti, és csak a jóra emlékszik. Például ünnepnap volt, amikor magától elaludt a bölcsőben.
- Már tanítod Csongit?
- Énekelek neki, rengeteget beszélek hozzá. Nagyon aranyos, figyeli a hangsúlyos szavakat, csücsörít. És fontosnak tartom, hogy mindig mindent már most elmondok neki. Hogy hová megyünk, hogy hazajött apa, hogy fürdés lesz, hogy felöltözünk. Így szerintem gyorsabban megérti, hogy mi történik vele. És ha nézelődik a szobában, hagyom, hogy tanulmányozza a környezetét. Ölbe veszem, és arra fordítom, amerre nézni akar.
- Hiányzik a média, a pörgés?
- Most már kicsit igen. Nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre. Néha már megnézem a híradót, vagy a Kapos Tv online oldalát, a Kapos.hu-t. De ahogy a tévés fiatal anyuka kolléganőimnek is, nekem is most Csongi az első.
Címkék: Éva, Happ, Csongi, Kapos tévés baba, baba, kis szines