A hazai underground műfaj krémjét felvonultató rendezvénysorozat töretlen népszerűségnek örvend a fiatalok körében. Az elmúlt három koncert alatt megduplázódott nézőszám, pedig további folytatásra sarkallta a szervezőket. A fesztivált két kaposvári fiatal, Czibolya Béla és Harsányi Balázs - komoly pénzügyi támogatás híján - saját pénzből finanszírozza.



Február 17-én újabb támadás indul a hallójáratok ellen a kaposvári Chili Klubban. Az éjszaka öt zenekar "zajong" majd a lelkes közönség szórakoztatásáért. A hangulat bemelegítéséért a pécsi illetőségű Dirty Dawn mocskos Rock 'n' Roll muzsikája felel, melynek külön érdekessége, hogy a mikrofon mögé, a kaposvári Sick Room egyik oszlopos tagja, DJ Bunny FM azaz Nyúl áll. Őket a keményebb műfajt játszó szekszárdi bunkó hárdkór Don Gatto követi. Az old school hardcore new yorki vonalát követő zenekar nemrég tért haza külföldi körútjáról, hogy egy kis táncra késztesse Kaposvár városát. A székesfehérvári metalcore legenda, a Stiff Bastard már másodszor tarolhat a koncertsorozat keretein belül, viszont a sors fintorának köszönhetően ebben a felállásban sajnos utoljára. Vasárnap ugyanis a zenekar énekes-frontembere Ricskó bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból. Aki pedig nem ismerné a banda munkásságát, mindezt ingyen pótolhatja, hiszen az eddig megjelent hangzóanyagok ingyen letölthetők a zenekar weboldaláról (http://www.stiffbastard.com). A budapesti The Last Charge lassan lassan már állandó fellépőnek számít, a fesztiválon. Legutóbb októberben végeztek totális pusztítást a deszkákon, nemhiába hát, hogy a közönség kikövetelte az újabb fellépést. A banda a 2007-es Charge For Life albumával robbant be az európai undergroundba, azóta pedig szinte minden nevesebb zenekar előtt felléptek hazánkban és külföldön egyaránt. A mulatságot záró szegedi The Southern Oracle idén megjelent Hellwakening albumukkal szinte minden díjat bezsebelt és szavazást megnyert a metal műfajon belül. Olyan produkcióval álltak elő a mai korszerű tendenciákat figyelembe véve, amely még sokáig aktív beszédtéma lesz a határokon innen és túl. Nem elhanyagolható tény, hogy eddig már olyan zenekarok előtt léptek fel, mint a Walls Of Jericho, a Hatebreed, a Trigger The Bloodshed vagy a Carnifex. Ezek alapján borítékolható, hogy Kaposváron sem fognak csalódást okozni.

A koncert keretében a szervezők egy kihelyezett doboz segítségével, adományokat gyűjtenek a gazdátlan állatok számára, mely teljes bevételét a kaposvári állatmenhelynek ajánlják fel.

Bővebb információért és az esemény facebook oldalának eléréséért katt a képre:



Játssz velünk a Perfect Noise Minifest nyereményeiért!

A helyes megfejtők között kisorsolunk egy-egy darab belépőjegyet a fesztiválra, egy darab tízezer forint értékű tattoo utalványt, egy darab The Last Charge pólót, valamint egy darab Don Gatto pólót! A megfejtéseket névvel, címmel és telefonszámmal együtt a jatek(kukac)kapos.hu e-mail címre várjuk!  A tárgy mezőbe írjátok oda Perfect Noise Minifest Játék!

A játék péntekig tart. Az első kérdés válaszadói közül hétfőn este húzzuk ki a nyertest. Ezt követően minden nap kisorsolunk egy-egy ajándékot azok között, akik helyesen válaszolnak az általunk feltett aktuális kérdésre.

1. kérdés: Hányadik Perfect Noise buli ez?

Nyertes: Horváth Eszter (1db koncert belépő)

2. kérdés: Az esemény oldalon (facebook) leírtak alapján, hányan fordultak meg körülbelül az eddigi koncerteken?

Nyertes: Molnár Gergő (1db 10 ezer forint értékű tetováló utalvány)

3. kérdés: Kik a rendezvény fő támogatói?

Nyertes: Farkas Gábor (Don Gatto póló)

4. kérdés: Sorold fel a most fellépő zenekarokat?

Nyertes: Varga Ákos (The Last Charge póló)

5. kérdés: Hány perces a koncert promó videója?

Nyertes: Bukli Éva (1db koncert belépő)

Címkék: perfect noise, minifest, koncert, helyi, játék, kis szines