Hazaköltözhetett, noha még rendszeresen vissza kell járnia különféle kezelésekre. Az exvalóságshow-hős ismét jól érzi magát a bőrében, a kaposvári kórház szakembereinek és dolgozóinak köszönhetően megint tervezi a jövőjét, újra tud mosolyogni, és szeretne párra lelni. A Blikk szerint "Éviért egy ország aggódott, amikor közel fél évvel ezelőtt ismét a pszichiátriára került". A lány alól szépen lassan csúszott ki a talaj, többen tudni vélik, hogy a szerelmi csalódás miatt került ilyen állapotba. Az orvosoknak nem volt könnyű dolguk, Évi egyre kevesebb érdeklődést mutatott az élet iránt.

– Nem tudni, meddig marad itt. Nagyon sajnáljuk őt, mert láttuk, hogy év végén, sőt még év elején is milyen jó állapotban volt. Szerepelt a tévében, férjhez akart menni, és magához akarta venni Jancsikát. Most már nem is emlegeti se őt, se azt a férfit, akibe szerelmes volt. Mintha teljesen megszűnt volna benne az élet és az élni akarás. Szerintem beletörődött abba, hogy ő ebből az állapotból nem tud felgyógyulni – írta májusban a Blikk, aki úgy tudja, a lány a terápiák alkalmával sem mutatott érdeklődést semmi iránt. Szerencsére ez már a múlté, a volt milliomost sikerült talpra állítani.

– Kórházas szlenggel élve, nappali kórházas lett. Ez azt jelenti, hogy már nem kell a kórházban laknia, otthonról kell bejárnia kezelésekre. Ahogyan látom, nagyon jól van, kivirult, és elkezdett tervezgetni. Eddig mindig azt hajtogatta, hogy a szerelmi bánat és az alkohol tette őt tönkre, ezért elhatározta, hogy a jövőben száműzi az italt az életéből, sőt már nem is érdekli őt – derül ki a Blikkből.

Forrás: Blikk

Olvassa el korábbi cikkünket!

Címkék: talpra, Évi, csoda, áll, kis szines