A múzeum állandó tárlatai maradnak, egyes részlegei pedig a nyomda és a volt taszári laktanya épületébe kerülnek. A költözéssel várhatóan novemberre végeznek. 195 millió forintba kerül.

Gördülékenyen halad a költözködés a Vármegyeházára. A humán szolgáltatás és a stratégiai főosztály ma kezdett el bepakolni a megyei önkormányzat új épületébe.

Az épület egy részét felújították és a villamos hálózatot is korszerűsítették. A múzeum korábban védettség alatt állt. Így könnyedén minden munkálatot nem lehetett ellátni - mondta a Somogy Megyei Önkormányzat sajtóreferense, Veress Zoltán.

A hivatal a nyugati szárnyába költözött. A tisztségviselők csak szeptemberben foglalják el új helyüket. Ez lesz az elnöki rezidencia.  A megyegyűlések a nagyteremben lesznek. De kiállítótérként továbbra is funkcionál majd.  

A főjegyző azt mondja, az átbútorozás összesen 195 millió forintba kerül. Ennek az összegnek viszont egyelőre csak egy része van meg. Folyamatosan ürítik ki a meglévő épületet és a kormányhivatal bérbe veszi. Elsősorban ez a tervezett bérleti költségbevétel - tájékoztatott a megyei főjegyző, Vörös Tamás.

múzeum költözik


A volt Megyeházára a somogyi kormányhivatal költözik. A múzeumnak nehezebb dolga van. Több százezer leletet kell átpakolnia. A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának megbízott igazgatója, Ábrahám Levente elmondta: Egy volt taszári laktanyában kapott a múzeum raktározási célokra épület részeket. Itt helyezték el elsősorban azt a nagy mennyiségű anyagot, amelyeket régészeti feltárásokból a múzeum tárolt.

Az állandó tárlatok azonban a helyükön maradnak. Ezek várhatóan novembertől újra látogathatók. A megújításukat pályázati forrásból fedezik.

Címkék: dobozolnak, költözik, megyeháza, múzeum, Kaposvár, kis szines