Öt éve alig 80 ezer forint volt egy jogosítvány, most már jóval több mint százezer forintot kell érte fizetni. Van, aki hónapokig spórol, mások szülői segítséget kérnek, de a legtöbb család csak nagy nehézségek árán tudja előteremteni a pénzt a jogsira.

Az egyik kaposvári autósiskolában sok az üres asztal. Mindössze nyolc fiatal jelentkezett a KRESZ-tanfolyamra. Ők se könnyen tudták kifizetni. Szűcs Zoltán például a focifesztiválon dolgozott, és az ott keresett pénzt teljes egészében a jogosítvány megszerzésére fordította.

2000 és 2003 között évente ezren iratkoztak be az egyik autósiskolába, idén eddig mindössze kétszázan. Ebben az évben és tavaly is lényegesen kevesebben iratkoztak be, mint 4-5 évvel ezelőtt. Ez betudható a gazdasági helyzetnek és annak, hogy a szülők nem engedhetik meg maguknak, hogy ekkora összeget kiadjanak - tájékoztatott a Tamás Autósiskola vezetője, Tamás Zoltán.

A KRESZ húszezer, a gyakorlati vezetés 85.000 forintba kerül a vizsgadíjakkal együtt, tehát 105.000 forintból megvan a jogosítvány, persze, ha minden elsőre sikerül. Somogy egyébként olcsónak számít: amíg itt 2400 Ft az óradíj, addig Tolnában például 3300.

A magas benzinárak miatt szűkösen jönnek ki az oktatók. Az iskoláknak ezért kicsi a mozgásterük, csupán alkalmi akciókkal tudnak az emberek pénztárcájához alkalmazkodni. A jogosítvány pedig ma már a legtöbb munkahelyen alapkövetelmény.

Címkék: tanuló, drága, jogosítvány, kevesebb, benzin, kis szines