A filmben Latabár Kálmánt és néhány társát ki akarják végezni, amikor utolsó kívánságként egy bohócjelenetet ad elő. A műsor végén kedvenc elefántja Aida jelenik meg a színen, nagy riadalmat okozva. Az állat egy mezőcsokonyai cirkuszos családé volt. Antalek Dezső igazgatóként állatidomár és légtornász is volt. Szinte mindenhez értett, ami a manézsban kellett. Feleségével és gyermeikeivel együtt járták az országot, az őszi-téli időszakban pedig Mezőcsokonyán éltek.

A településen 1942-ben 40 ezer pengőből mozit építtetett, ami manapság a faluház. A csokonyai közösség köszönetül egy emléktáblát avatott tegnap, amin ott volt Antalek Dezső még élő leánya is.

Antalek Leontina Valentina azt nyilatkozta: ő kitalált egy olyan dolgot, nem elég, hogy saját maga dobott, hogy ugródeszkára ráugrott, repültem és pár méter után kézállásba érkeztem. Például csináltunk duplaszaltót is kézállásba fogtak meg, nem lábbal.

Műsorukkal bejárták az egész világot. Az 1956-os forradalmat követően jártak Párizsban, New Yorkban, Las Vegasban és Moszkvában is. Egyedülálló számukat a Csárdáskirálynő dallamára mutatták be. Mint mondta, pályafutása és élete során édesapja szellemisége végig kísérte őt, amelyből Mezőcsokonya is részesült.

Mezőcsokonya polgármestere, Decsi József szerint: 45-től a hatvanas évekig az Antalek család volt, tulajdonképpen Mezőcsokonyának a szórakoztatója. Tartalmas műsorokat adtak, nem bóvli szinten működtek, hanem saját artista műsorukkal csoportokat hívtak le Budapestről, bábművészeket.

A faluházban egy mozi kiállítás is nyílt a padláson talált régi plakátokból és mozigépből.



Címkék: cirkusz, antalek dezső, mezőcsoknya, elefánt, somogy, kis szines