Az X-Faktor koncert pénteken 19 órakor kezdődött a Városi Sportcsarnokban. Már 17 órakor hosszú sorokban kígyózott a tömeg a bejárat előtt. Mindenki a bebocsátásra várt. Az énekesek két órával a fellépés előtt elkezdték beénekelni a csarnokot. A lányok, Shodeinde Dorka, és a Summer Sisters: Nyári Edit és Alíz a sminkjüket tökéletesítették a számukra kijelölt öltözőben. Természetesen a KaposPont stábja ide is követte őket, ahol magánéletükről és megjelenő zenei albumukról faggatta őket.

Király L. Norbi a beéneklés után pár percet szakított "nevelőanyjára" és egyik legjobb barátjára. Bár az orvosa tiltja egy szál cigaráttára is rágyújtott, miközben a rajongókkal beszélgetett és autógrammot osztogatott.

Keresztes Ildikó az öltözői folyosón fogadta a fiatalok gratulációját és mesélt stábunknak a mentoráltjairól, vagyis, ahogy ő mondta a "fiairól".

A telt házas koncertről az egyik közösségi oldalon is kicserélték véleményüket a résztvevők, s mondhatni: nemigen akadt olyan, aki ne arról számolt volna be, hogy fergetegeset bulizott, remekül érezte magát.

Az egyik hozzászóló a Kapospontnak is megköszönte ezt az élményt, hisz, mint írta, édesanyja a Kapospont játékán nyert jegyet, így jutottak el a koncertre. A Bokréta Virág néven író hozzászóló azt mondja: olyan hihetetlen volt számára az egész, hogy csak akkor kezdte elhinni, hogy valóban ott lehet a koncerten, amikor már ott állt a sportcsarnok ajtajában. Már napok óta álmodozott a koncertről, de nem hitt benne, mert édesanyjának nincs állása, így nem tudták volna kifizetni a jegyeket. A Kapospont segítségével vált valóra az álom.

Bokréta Virág azt is írja: kaposváriként a kedvence természetesen Király L. Norbi, aki nem okozott csalódást, fergeteges show-t csinált. Mint ahogyan a többiek is nagyon jól voltak. "Annyira boldoggá tett ez a tegnap este, hogy ami élményt kaptam, azt senki nem veheti el tőlem" - írja még a hozzászóló.

Örülünk, hogy segíthettünk és örömet szerezhettünk.

Címkék: Király L. Norbi, Keresztes Ildikó, X-Faktor, sportcsarnok, Kaposvár, kis szines