jeg

Biztató körülmények között rajtolt el csütörtökön Pallay Tibor a Kenese-Keszthely Rekord jeges alapidejének felállítására. A keszthelyi móló mellől 13:00-kor indulva néhány jégvitorlás és kite-os is kíséretéül szegődött. Alig néhány kilométer megtétele után a szél legyengült, majd leállt. Tekintettel a korai sötétedésre Tibornak fel kellett adnia a kísérletet és még az előtt partot ért Balatonberénynél.

Ám nem adta fel. Mivel a meteorológiai előrejelzések enyhülést jósolnak, s talán ez lett volna az utolsó esély, pénteken reggel ismét felkészült a nagy próbára. De ezúttal sem volt szerencséje. Órákon át várakozott a keszthelyi indulási pontnál és reménykedett abban, hogy feltámad a szél. Délután azonban – mint kérdésünkre telefonon elmondta – eldöntötte, hogy nem vár tovább és feladja a tervét. Legalábbis egyelőre. Azt mondta: bízik abban, hogy az idén még lesz olyan idő, hogy nekiindulhat a nagy távnak.

Címkék: Pallay Tibor, szörf, szél, kis szines