Pénteken a balatonboglári tüzoltók két gépjárművel érkeztek egy balatonfenyvesi Egry utcai lakáshoz, ahol a vízelvezető árokba szivattyúzták a lakóházakat veszélyeztető belvizet.

kiontott balaton

A Balaton partján továbbra is kriktikus a helyzet, mert a Sió-csatorna már nem bír több vizet elvezetni. - Jelenleg 1 millió köbméterrel több a víz a tóban, mint ami megengedhető lenne. Kettőszáznegyven napja folyamatosan engedjük a vizet a zsilipen és az előrejelzések szerint további csapadékra és szélre számíthatunk jövő szerdáig, ami nem kedvez a védekezésnek - mondta el a Kapospontnak Pécseli Péter, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője. - A vízszint csökkenésére csak a tavaszi hónapokra lehet számítani, és hogy ez mihamarabb bekövetkezzen, a tél során a jég alól is engedni fogjuk a vizet. Hat naponta tudunk egy centimétert apasztani a tó szintjén, de sajnos állandó a csapadék utánpótlás a vízgyűjtő területekről - tette hozzá a szakember.

kiontott balaton

A Baltonfenyvesen kétszáz ingatlan érint a belvíz, van ahol már a nyaralókba is befolyt. Szivattyúzni nem tudnak, mert az árkok is tele vannak. Mindössze imádkoznak, hogy ne essen több.

 

Balatonmárián és Fonyódon is kritikus a helyzet. Egy olvasónk bejelentése alapján a Fonyódligeti parton álló autójába befolyt a víz.

Balatonbogláron az Árpád utcában is vízben állnak a lakóházak. Zamárdiban nem kritikus a helyzet, a magas talaj és belvíz problémát okoz, de nem érkezett információ Csákovics Gyula polgármesterhez a tűzoltóság részéről, hogy szivattyúznák a vizet.

 

Krisztin Róbert a DRV fenntartási főmérnöke elmondta: egyelőre nem küzdenek szennyvízkiöntésekkel, de az elkövetkezendő napok időjárása miatt várható, hogy problémák merülnek fel a szennyvíz elvezetésével.

 

 

Címkék: tél, szél, időjárás, kis szines