Ivica Dacsics szerb belügyminiszter szerint az információt nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni. A szállítmány Belgrád déli pereméről, a Vinca nukleáris kutatóintézetből indult pénteken hajnali két órakor. Tizenhét kamion vitte a konténereket Szabadkáig, ahova reggel hat órakor érkezett meg, és ahol vonatra rakták. Innen - Horvátország elkerülésével - Magyarországon át a szlovéniai Koper kikötőjéig viszik, ahonnan hajón indítják útnak Oroszország felé.

A szállítmány útját Magyarországhoz hasonlóan Szerbiában is rendkívüli biztonsági intézkedések kísérték. 10 ezer rendőrt vezényeltek ki az utak mellé, a levegőből helikopter követte a konvoj útját, és a kamionokat tűzoltó- és mentőautók is kísérték.

Ivica Dacsics szerb belügyminiszter azt mondta - a szerb kormányt rendszeresen bíráló - Press szerint, hogy minisztertársának, az infrastruktúráért felelős Milutin Mrkonjicnak „és néhány médiának" nem lett volna szabad nyilvánosságra hozniuk, hogy a szállítmányt útnak indítják, mert, mint mondta, ez „szolgálati titok". A Press úgy tudja, az év végéig összesen nyolcezer használt radioaktív fűtőelemet szállítanak a Vinca kutatóintézetből Oroszországba.

Forrás: Népszabadság

Címkék: Ivica Dacsics, Belgrád, Szerbia, Oroszország, Magyarország, kis szines